Pálinkás sajtkrém – biztos ez?

Igen, tökéletesen biztos. Ugyanis megcsináltam. Tegnap találtam a Velveten a többi ehető karácsonyi ajándék ötlet között. Ugyan kétségeim vannak, a bejegyzést író szerint is brutális anyag, de ezzel együtt is nagyon-nagyon kíváncsi vagyok. Mégis hogy lesz ez? A sajtok feloldódnak az alkoholban és krémmé állnak össze? És az elfogyasztása után megfekszik az ember? Mert hogy az alkohol ott marad benne, nem párolog el. 





PÁLINKÁS SAJTKRÉM

  • 20-30 g reszelt parmezán
  • 20-30 g reszelt kék sajt
  • fügepálinka (saját készítésű, más nem volt itthon, a Velvet törkölyt ír)
Ritka egyszerű elkészíteni, a reszelt sajtokat egy kis (tényleg kicsi, nem mertem ipari mennyiséget csinálni, egyfelől a kétségek, ugye, másfelől nem merném vállalni a „túl sok” pálinka felhasználása miatti következményeket) üvegbe tuszkoltam, felöntöttem pálinkával.

Jótanácsként, ha valaki szintén erre vetemedne, ne nyomkodja le a sajtot túlságosan, mert úgy járhat, mint most én. A kék sajt kicsit összeállt, elég zsíros, így hústűvel kellett szurkálnom, hogy az aljára is leszivárogjon a pálinka. 
Állítólag 1-2 hónap múlva fogyasztható rozskenyérre kenve a tetején egy kis áfonyalekvárral vagy mézzel. 
Eredetileg Franciaországban csinálják a száraz sajtszélekkel.


Advertisements
Posted in Uncategorised

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s