Tejszínes-gombás csirkemell és vámpírok

Valamelyik nap azt vetette fel a barátném, hogy „Érdekes lenne rájönni, most mitől lett hirtelen ennyire divat megint a vámpírkodás, ráadásul a tinik körében leginkább. És persze vicces, ahogy próbálják őket mindegyik sztoriban az emberek közé szocializálni.” Persze nemcsak úgy magától jutott eszébe, hanem én árasztottam el pár film- és sorozatélményemmel ez ügyben, kissé rájuk kattantam mostanában. 

Azt tudom, hogy a Twilight könyvben megjelent folytatásai és az elsőből készült film nagyon népszerű, az általam nézett sorozatokról kevesebb az ilyen infóm, de valamiért én is rájuk találtam.
A tinik éredeklődését simán el tudom képzelni a filmek alapján, mindegyik az identitáskeresésről szól, azaz éppen olyan helyzetben vannak a vámpírhősök, amikor választaniuk kell, mennyire „lesznek” vámpírok – mert azért ez nem egy igazi választási lehetőség – vagy mennyire választják az emberi társadalmat. Mennyire képesek elfogadni az identitásuk azon részét, amelyen nem lehet változtatni, esetleg csak elnyomni vagy bizonyos keretek között tartani. Ugyanez áll egyébként az emberszereplőkre is, ugyanilyen választás és döntés előtt állnak.
Valójában négy filmről vagy sorozatról volt szó közöttünk: Twilight, Being Human, True Blood és a Hellsing című japán animációs filmről. Ez utóbbi kicsit kilóg a sorból, ebben az identitáskeresésen már régen túl vagyunk.
Alapvetően mindegyikre jellemző a „ki vagyok én?” fő kérdésként tárgyalása, ami életkori sajátosság ebben az életszakaszban. Szerintem nem ártana kissé idősebben is néha feltenni a kérdést, de ez messzire vezetne most.
Aztán ott van a halhatatlanság végtelen magányossága, ami párhuzamba állítható a tinik által megélt érzéssel, bár ez szerintem sokszor nem is a magányosság, hanem az általuk vélt rettentő nagy meg nem értettség érzése inkább. 
Azt is gondolom, hogy valamiféle reményt adnak ezek a történetek arra, hogy képesek vagyunk a bennünk lakozó gonoszt vagy rosszat kordában tartani, és valamiféle szabályok közé vagyunk képesek szorítani a megmagyarázhatatlant és a kontrollálhatatlant. Az átváltozások nem önkéntes alapon történnek, a szereplők természetének része, azaz nem járhat érte büntetés. Ez különösen igaz a Being Human című sorozatra. Márcsak azért sem, mert ezek a szereplők rengeteg energiát feketetnek abba a küzdelembe, hogy legyűrjék azon késztetéseiket, amelyek kiélésével kivetnék magukat az emberi társadalomból.
Aztán szólnak a valahová tartozás vágyáról, az elfogadásról, a másság eltűréséről, persze csak azokban az esetekben, amikor a nem emberi lények az embereket védő szerepben tűnnek fel. Valójában persze nem minden ember részéről, ezért is kell titokban tartani a dolgokat, a túlélés nekik is fontos. Ilyenkor természetesen az emberi Júlia és a vámpír Rómeó szerelembe esik, mindkettő vágyik a másik lehetőségeire, és hát fájdalom, de csak a vámpír tud „segíteni” elérni az emberi vágyat a halhatatlanságra és az örökké tartó szerelemre, fordítva ez ugye nem működik. Vagy mindketten az enyészeté lesznek, tragédiát meg ugye senki nem akar újra látni.
Biztos vagyok abban is, hogy nagyon vonzó az arisztokratizmus, de főleg a diabolikus titokzatosság. Az éteri, nem evilágból való szépség és a szexuális vonzóság egyszerre jelenlevő kettőssége, az ösztönös, megmagyarázhatatlan vonzalom, amelyet ugye ésszel fel nem lehet érni és természetesen ki sem lehet kerülni. Egyébként erre a True Blood eléggé rá is játszik. Mármint a szexuális vonzalomra. A Twilightra inkább az arsztokratizmus jellemző és az éteriség. Valami olyanra való vágyakozás, amit soha egészen meg nem ismerhetünk, tapasztalatunk lehet róla, de a mélyére sosem fogunk látni.
A Being Human nekem nagyon tetszik, vicces és nem buta. Az, hogy nem buta, a Twilightról is elmondható, de ennek a filmnek nincs olyan jó humora
Tulajdonképpen a „miért pont mostanában?” kérdésre csak ködös ötletfoszlányaim vannak, a miértre talán ennél több. Az az érzésem, hogy ez az érdeklődés a téma iránt kortalan és időtlen.
Miközben a fentieket ötlöttem ki, csináltam egy tejszínes-gombás csirkemellet dugóhúzó tésztával.
TEJSZÍNES-GOMBÁS CSIRKEMELL FUSILLI BUCATTINIVEL
  • 2 csirkemell filé
  • 500 g csiperke
  • 1 kis fej hagyma finomra vágva
  • 2 gerezd fokhagyma finomra vágva
  • 1 ek vaj
  • 1 ek olívaolaj
  • só, bors
  • 150 ml száraz fehérbor
  • 200 ml tejszín
  • ½ csokor petrezselyem durvára vágva
  • 500 g fusilli bucattini

A hagymákat a vaj és az olaj keverékén megpároltam. A csirkemellet falatnyi darabokra vágtam és a hagymához adtam, magasabb lángon megpirítottam. Közben felaprítottam a gombát, a húshoz kevertem. Kicsit együtt pirítottam a hússal, ezután sóztam és borsoztam. Ráöntöttem a fehérbort és addig forraltam, amíg a bor el nem párolgott. Ez kb. 5-6 perc volt. Ráöntöttem a tejszínt, 2-3 perc alatt beforraltam. Rászórtam a petrezselymet.
A tésztát bő sós vízben al dente főztem, leszűrtem és a tejszínes raguval forrón tálaltam.

Posted in Uncategorised

2 thoughts on “Tejszínes-gombás csirkemell és vámpírok

  1. disa

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s