Felsőfokú lélekmelegítő

Imádom a forró csokikat, a különféle capuccinókat, az ilyen-olyan tejeskávékat. Tényleg úgy vagyok velük pont, mint Gombóc Artúr a csokoládéval. A barátnémmal osztozunk ebben a szenvedélyben (is), ő „macis kávét” szokott inni: kávé, kakaó, tej, méz. Az arányok a családi recepttitkok részei. Emlékszem, egyszer pont akkor kellett mennünk a Pázmány könyvtárába Jóbot kutatni, amikor a Centrál kb. egy-két hete nyílt. A könyvtár valami technikai ok miatt csak délben nyitott, gondoltuk, akkor Centrál, éppen volt hely is, mert a nyitás környékén szinte soha. Megittunk, azt hiszem, 2-2 capuccinót, én mindig kérek külön plusz habos tejet is forrón hozzá. Aztán be tudtunk menni a könyvtárba, megtaláltuk, amit kellett, visszamentünk a Centrálba, megint megittunk valami 2 kávéfélét, ráadásul nem olyan sok idő telt el az előző kettő óta. Nem mondom, hogy nem vihogtunk, mint aki repül… Kissé felpörgetett minket a sok koffein.

KicsiVúnál találtam egy receptet, amitől teljesen el vagyok ájulva. Picit másképp csináltam, kevesebb édessel, de egyszerűen fenomenális így is. Ma sem bírtam ki, hogy ne igyak egyet, tipikusan magányos élvezet.
FEHÉR CSOKOLÁDÉS CAFÉ LATTE (szigorúan 1 személyre)
  • 200 ml tej
  • 1 adag erős espresso
  • 1 kk vaníliapaszta
  • 2 csapott tk nádcukor
  • 3-4 kocka fehér csokoládé
A tejet egy kisebb edényben elkezdtem melegíteni, beleraktam a csokoládét, a cukrot és a vaníliát. Amikor már jó meleg lett és a csokoládé is teljesen elolvadt, felhabosítottam olyan kis elemes zizegős tejhabosítóval, egy nagyobb bögrébe öntöttem. Rákanalaztam a kávét és azon melegében nekiálltam. A kávét azért kanalazom óvatosan, mert így nem keveredik teljesen össze az egész és az elején sokkal kávésabb – finom vaníliás édes tejhabbal a tetején kontrasztnak, aztán a vége felé már nagyon fehércsokis-vaníliás, már csak egy kis kávés beütéssel.


Charlie and the Chocolate Factory: The Oompa Loompa Song
Posted in Uncategorised

7 thoughts on “Felsőfokú lélekmelegítő

  1. csupor

    Megcsináltam. Inspired by…🙂 Mézzel édesítettem, úgy se volt rossz, pasztilla helyett koncentrátum vaníliából. Meg aztán nekünk nincs olyan kis kézi ügyesünk, habosítónk, úgyhogy átküldtem a tejet a kávéfőző cappuccinós tejhabosítóján, és az edénykébe tettem a csokit, amibe fölgogtam a habos tejet. Kicsit figyelni kell, hogy rendesen el is keveredjen a tejben a csoki, de olyan forró a tejhab, hogy simán fölolvasztja szerencsére. Fincsi lett. :-)))

  2. Makka

    Sejtettem, hogy nem fogsz sokáig várni a próbával.:))Valóban rájöttem, hogy egy és ugyanaza a személy.:)))Szerintem éppen be voltál jelentkezve a gmailbe, talán attól lehet. Nekem is, ha itt be vagyok jelentkezve, és véletlenül a weben akarok mélezni egy másik gmailes címmel, akkor előbb ebből ki kell jönni. Bár az is lehet, hogy semmi összefüggés nincs.

  3. csupor

    A múltkor – pontosítsunk: tegnap – ez nem vol akadály, sőt. Lehet kommentelni a wordpresses azonostíóval is, most is ezt tettem, de eddig hajlandó volt tudomásul venni, hogy a Celle becenévvel óhajtom mindezt tenni, nem pedig a felhasználónévvel (csupor). Mindegy, az egészet azért akartam “cellésíteni”, hogy ne legyen már ezer helyről ezer nevem, legyen valamelyest egységes…

  4. napmátka

    Nem kávézom rendszeresen, de néha-néha egy-egy ilyen desszertnek, finomságnak nem tudok ellenállni, biztosan kipróbálom.Arról nem is beszélve, hogy ebben a zimankóban ránk fér a lélekmelegítés, felsőfokon!

  5. Makka

    Napmátka, én annyira rákattantam, hogy ma majdnem megvettem egy 2,5 kilós csomag fehér csokoládé pasztillát, hogy mindig legyen itthon fehér csoki. De aztán győzött a józan ész és csak két nagy táblával vettem.:)

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s