Szedres sütemény

Az ajándékozás tovább folytatódik, mert anyu egy jó ismerőse hozott Erdélyből isteni finom juhsajtokat meg kékáfonyát.
Ezzel a kékáfonyával kapcsolatban egy édes, áfonyás sajt készítése rémlett fel előttem…

A hátsó szomszédunknál – akivel kezdünk igazán jó barátokká válni – elkezdett érni a szeder. Régen a telken volt egy hatalmas bokor. A szederrel egyébként állandó küzdelem van, mert igen agresszív növény, a legváratlanabb helyeken képes felbukkanni a kertben. De mindez megéri, mert nagyon finom és illatos gyümölcs. Úgy tűnik, ebben az évben a szederre is nagyon jó idő volt, mert akkorák, mint a hüvelykujjam.
Szóval kaptam É.-tól egy kis kosár szedret csütörtökön, aztán pénteken reggel is. Már az első adag is bőven elég lett volna egy jó kis sütihez a szemezgetés mellett is. De így jó sokat megehettem belőle pénteken a fűszeres olajos sajt után. Meg közben.

Tegnap grilleztünk, áthívtuk É.-t is, és ha már vendégség, süti kell.

SZEDRES-TÚRÓS MORZSASÜTI

A morzsás tésztához:
  • 200 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 200 zabpehely
  • 250 g vaj
  • 150 g finomítatlan lágy sötétbarna nádcukor
  • 1 tk szódabikarbóna
  • 100 g mandula
  • 1 csipet só
A töltelékhez:
  • 250 g házi túró
  • 1 db tojás
  • 1 tasak Bourbon vaníliás cukor
  • 3 ek cukor
  • 500-600 g szeder – vagy több, nem mértem le
A morzsás tésztához a mandulát a barna héjával együtt durvára daráltam robotgéppel, hozzáadtam a lisztet, a zabpelyhet, a cukrot, a szódabikarbónát, a sót és a nagyon hideg, kis kockákra vágott vajat. Összekevertem. Nagyon morzsás, de nem kell félni, sütés után összeáll.
Egy sütőpapírral kibélelt tepsibe szórtam a ⅔-át, kicsit le is nyomogattam, hogy a kezem melegétől a vaj kissé megolvadjon és a morzsa összeálljon.
A túrót elkevertem a tojással és a cukrokkal, majd elosztottam a morzsaalapon. A túróra rendezgettem a szedret és rászórtam a maradék morzsás tésztát.
175 °C-ra előmelegített sütőben sütöttem 35 percet.
Teljes kihűlés után egész jól lehetett szeletelni, de tortalapát kellett hozzá, hogy tányérra tegyem. És villa a fogyasztáshoz, kézben könnyen törött.

Posted in Uncategorised

4 thoughts on “Szedres sütemény

  1. duende

    Na ez a süti nem állt össze nekem. Így lett belőle sült müzli. :))De úgy is isteni volt.Látom, te tettél bele lisztet is. Én is erre gondoltam, hogy kéne bele – utólag. :))

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s