Tizenegyórai meleg napokra

Ma elég sokat üldögéltem kint a teraszon a meleg ellenére, mert megint azon morfondíroztam, hogy kéne átalakítani a kis kertet. Kaptam három növényt – egyforma virágok három színváltozatban – és ezeknek keresem a helyet. De ha már úgyis meg kell bontani a mostani elrendezést, akkor megint egy teljes átalakítást fogok csinálni. Ami egyébként rá is fér, mert a porcsinok nagyon eluralkodtak. Szépek, de most nagyon sok van belőlük. Aztán vannak olyan növények, amelyek megadták magukat, azokat ki kell venni, mert csak csúfítanak. A fűszernövények is jól megnőttek, vissza kell őket vágni. Amit levágok belőlük, a leveleket a szárakról leszedve megszárítom. Addig, amíg ilyen jó száraz és meleg napok vannak, ilyenkor hamar megy. Ma egyébként paradicsomaszalásra is adtam a fejem, kíváncsi vagyok, hogy sikerül.

Ahogy végül sikerült kitalálnom, elég sok növényt kell áttelepíteni. Sőt az erkélyről is le akarok hozni egy fürtöshangát, azt is ki akarom ültetni ide.

Viszont két japán azáleát meg a kis bokor helyére a kaspóba, mert láthatóan nem érzik jól magukat ebben a talajban annak ellenére, hogy amikor ültettem el őket, raktam alájuk savanyú földet, de a rododendronföldben sokkal jobb dolguk lesz. Remélem, nem későn jutott eszembe ez a megoldás. Sajnos most messze nem ilyen szépek, mint a képen.

A morfondírozás tárgya.
Ahogy üldögéltem meg sétafikáltam tervezgetve, rájöttem, hogy innék valami turmixfélét.
ILLATOS KÉKÁFONYÁS TURMIX (2 személyre)
  • 600 ml aludttej
  • 2 marék kékáfonya
  • 2 ek levendulaméz
  • 2 levendulavirág
  • 1 kk vaníliaesszencia
Mindent a turmixba raktam – a levendulavirágokat leszedtem a szárról – és alaposan összeturmixoltam, majd poharakba töltöttem. A tetejére szórtam még egy kevés levendulavirágot.
Advertisements
Posted in Uncategorised

2 thoughts on “Tizenegyórai meleg napokra

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s