Tea az őszi napsütésben

Anyuék kitalálták, hogy mindenképpen pont tegnap kell átrendezni a nappalijukat, ahogy még tavasszal kitaláltam. Amikor beköltöztünk a házba, kicsit gyorsan kellett cselekedni, ugyanis november eleje volt, nagyon nyomorult idővel, semmit nem lehetett a teraszon hagyni a szitáló esőben – abban lehet igazán elázni. Így aztán a nappalijuk inkább kissé bútorraktárra hasonlított, mintsem egy kényelmes nappalira, plusz még praktikus sem volt, mert egy csomó cucc elővételét bizonyos szekrényekből csak fotelek arrébb toszigálásával lehett megoldani.
Tehát kitaláltam, mit hova kéne áttologatni. Igen ám, de amit az apu összerak, az össze van rakva. Komolyan mondom, szerintem 2000 év múlva a régészek azokat a cuccokat fogják megtalálni ásatásokon szinte teljes épségben, amiket az apu szerelt össze. Ugyanis ő az örökkévalóságnak dolgozik, minden hihetetlenül precíz és erős, egy képet sem hajlandó képszögre akasztani, na nem. Fúró, tipli stb. Fúráshoz szemétlapát vagy porszívó, hogy ne kelljen utána takarítani. Szóval egy kép felrakása a 3 perc helyett neki kb. olyan ½ óra, igaz, amire akasztva van, azt ki nem robbantja a falból senki ember fia.
Ezzel az egésszel csak azt akartam érzékeltetni, hogy a ½ napos átrendezkedés ily módon egész napossá nyúlt, a szekrények szétszedése majd összerakása okán, hogy meg lehessen mozdítani, aztán természetesen ugyanolyan szilárdan összerakni, mint az elemek átpakolászása előtti állapotban volt.
Tehát ma nyilván nem fogom végigtakarítani a házat. Pedig ezt terveztem, de nagyon könnyen sikerült magam lebeszélni róla, eleget létráztam meg cipekedtem tegnap. Plusz még ma is kellett, mert felhoztam egy csomó könyvet, náluk nem nagyon fért el már, itt fent meg még voltak üres polcaink. De persze ehhez természetesen át kellett rendezni kissé a könyvespolcot, ennél már csak porszívózni gyűlölök jobban.
De sikerült gyorsan letudnom, és mivel szépen sütött a nap, jól felöltöztem, majd kiültem a teraszra egy jó kis teával.
Amely teát Napmátkától irigyeltem el, picit változtattam rajta.

ALMATEA

  • 4 db almacsutka
  • 2 db alma
  • 750 ml víz
  • ½ rúd fahéj
  • 4 db szegfűszeg
  • 2 cm gyömbér
  • 2-3 ek juharszirup
  • ½ citrom leve
Egy kisebb nyeles lábosban a hideg vízben feltettem főni az almacsutkákat és a kisebb darabokra vágott almát a fahéjjal, a szegfűszeggel, a vékony szeletekre vágott gyömbérrel együtt. 10 perc forrás után beleraktam a juharszirupot is, majd forraltam tovább. Egy idő után megkóstoltam, de kissé ízetlennek találtam, így került bele a citromlé is. Majd beforraltam a folyadékot a felére. Leszűrtem és nagyobb pohárba öntve hosszú fahéjrúddal kavargattam, mire iható hőmérsékletűre hűlt.
A citromlé szerintem nagyon kell bele, mert életre kelti az almaízt és kerekebb aromához segíti a finom forró italt.
Remek volt a kissé bágyadt őszi napsütésben a teraszon üldögélni és az illatos forró teát iszogatni.
Közben azon gondolkodtam, hogy ha legközelebb almatölteléket készítek nagyobb mennyiségben, akkor a csutkákból és az alma héjából hasonló módszerrel almaszirupot fogok főzni.
Posted in Uncategorised

9 thoughts on “Tea az őszi napsütésben

  1. Lilla

    :-)a képeket én is így rakatom fel az emberrel, fúró, tipli, a szög olyan izé…. úgyis max 4-5 évente festetni kell, akkor el lehet tüntetni az összes tiplit, és jöhet a képek újrarendezése.ja és én fogom a porszívót.🙂

  2. Makka

    Nálunk ez válóok lenne.:)) A porszívó rendben van, tényleg sokkal könnyebb utána nem takarítani. De a képszög tökéletes. Mi mindent azzal raktunk fel, és még minden kép a falon van.:))

  3. Lilla

    mondjuk anyáméknál (ahonnan a mintám jött, mert anyóség szintén szögelnek, de ők már-már betegesen félnek a falfúrástól) van pár akkora kép, amit szög nem tartana meg. :-)és a fő problémáma képszöggel (legaklábbic amiylet eddig láttam), hogy ronda. látszik. azt szeretem ha a kép csak úgy ottvan a falon, nem látszika rögzítése. és ezt szöggel még nem láttam megoldva.

  4. Makka

    Ha jól emlékszem, a nagyobb képek legalább két helyen vannak akasztva.Meg nekünk nincs olyan keretünk, aminek a tetején lenne karika, mindegyiknél valahogy a hátán van rejtve az akasztási lehetőség.Apu is fél a fúrástól, mert azért a villanyvezetékek helyzete nincs a fejében, de azért nem tántorodik el.:)Persze, az kétségtelen, hogy vannak olyan falak, ahova nem lehet szöget beverni, fúrni kell.

  5. napmátka

    Azóta többször csináltam ilyen teát, de van olyan alma, amiből ízetlen lett (míg az elsőből nagyon finom), ezért megfogadom a fűszerezési tanácsaidat…

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s