kávés csokitorta0

Kis jelentés rokonfrontról meg egy csokitorta

Nem tudom, de szerintem az gáz, ha a 80 éves nagynénémnek nincs mit ennie több napja, mert a két 50 feletti gyereke és a 4 felnőtt unokája csak ígérgeti, hogy visznek neki enni. Állítólag a hét közepén kapott valamit a harmadik menyétől, de abból alig tudott valamit megenni, mert olyan minősíthetetlen minőségű volt, és nem is tudja megmondani, mi volt az. A drága meny nyilván nem ilyesmit ad a saját anyjának. A kedves fia mindeközben meg horgászik.
A lányáék mondjuk éppen Olaszországban vannak, de ott is van két felnőtt gyermek, talán bevásárolni ők is tudnának, ha már főzni nem is.

Mert az én nagynéném sosem állt a helyzet magaslatán – hogy eufemisztikus legyek – fiatal korában sem. Így már évek óta egy nagyon jó barátnője vásárol be neki meg intézi a csekkjeit, ugyanis a nagynéném gyakorlatilag mindentől fél és idegbeteg lesz, ha el kell indulnia otthonról. Nyilván egyébként azért, mert az a mániája, hogy amíg nincs otthon – amíg otthon van és alszik, akkor is – bemászkálnak hozzá és mindenféle dolga eltűnik. Hogy szerinte ki mászkál be hozzá, azt eddigi élete során nem tudta megnevezni. Anyukám a múltkor azt találta neki mondani viccből, hogy esetleg az elhalt férje szelleme… Amit nem kellett volna, mert aztán kitalálta, hogy neki szelleműzőre lenne szüksége.
Egyébként rendkívül vicces dolgai vannak – ő ugyan nem annak szánja ezeket, amikor meséli –, de én gyakorlatilag be szoktam pisilni rajta a nevetéstől. Vagy a falnak megyek, hangulatomtól függően.
Ma mondjuk iszonyúan röhögtem, amikor anyuék mesélték, hogy már nemcsak visznek, hanem hoznak is. Konkrétan koszos befőttes üvegeket rakosgat valaki a spejzébe. Anyu kérdésére, hogy mit csinál velük, azt mondta, elmosogatja őket, de sajnos már túl sok van és alig fér tőlük.

Ha anyu nem telefonál neki tegnap este, nem tudom, meddig nem eszik szegény. Így aztán ma a 71 éves apukám és a 70 éves anyukám gyalog elmentek hozzá Érdről a Váci útra, hogy vigyenek neki kaját.
De azért még anyu jó korán felkelt reggel, hogy főzzön és friss legyen az az étel.
Na hát így nagyjából ezért sem tartom a rokonaimmal a kapcsolatot.

Míg anyuék „kirándultak”, sütöttem egy nagyon durva csokoládés tortát. Már tegnapra ígértem, de miután megettünk egy sült kacsát, az összes családtag kidőlt és nem akartak hallani semmilyen más ételről.
Szerintem talán ez az eddigi legjobb csokitorta, amit sikerült készítenem. Plusz tök jól variálható, mert ha nem kávét raktam volna bele, akkor mondjuk mentaszirupot.

FAHÉJAS-VANÍLIÁS CSOKOLÁDÉTORTA

A tortához:

2 csésze liszt

1 csésze kakaó

1 tk sütőpor

1 tk szódabikarbóna

1 tk fahéj

375 g vaj

2½ csésze cukor

1 tk vaníliapaszt

6 db tojás

3 tk nescafé

3 ek forró víz

1 csésze író

A tetejére:

200 g tejcsokoládé

½ csésze tejszín

½ tk fahéj

½ tk vaníliapaszta

1 tk nescafé

A sütőt előmelegítettem 185 °C-ra.
A tortához egy nagyobb tálban összekevertem a lisztet, a sütőport, a szódabikarbónát, a kakaót és a fahéjat.
Egy másik tálban a puha vajat habosra vertem a cukorral, a vaníliával, majd egyenként hozzáadtam a tojásokat. Mindegyik tojással külön felvertem a krémet.
A forró vízben feloldottam a nescafét és összekevertem az íróval.
Ezután a vajas-tojásos krémet a lisztes keverékhez adtam a kávés íróval együtt, simára kevertem.
Egy 28 cm ∅ kapcsos tortaformába simítottam a masszát és 1 óra alatt készre sütöttem.
Kivettem a sütőből, hagytam a formában hűlni, majd kivettem a formából és egy tálra raktam.
A tetejére való csokikrémhez a tejszín felforrósítottam a vaníliával, feoldottam benne a kávét. Majd az egészet az apróra vágott csokoládéra önöttem, belekevertem a fahéjat is, és addig kevergettem, míg teljesen sima krém nem lett belőle.
Kihűtöttem, majd az egészet óvatosan a torta tetejére öntöttem – nem baj, ha az oldalán lecsorog – hagytam megszikkadni.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s