>Töltött sütőtök

>Még szerencse, hogy Hugh annyi ötlettel áll elő Every Day, mert nincs jobb ilyenkor ősszel, mint kiülni a napsütötte teraszra jól felöltözve, és valami illatos, gőzölgő ételt enni.

TÖLTÖTT SÜTŐTÖK (2 személyre)
1 db kisebb sütőtök
1 gerezd fokhagyma
½ ek vaj
2 nagy csipet durva só
bors
2 tk szőlőmagolaj
80 g gorgonzola piccante
1 ek tejföl
2 csipet szerecsendió
4 szelet brandenburgi sonka

A sütőt 190 °C-ra előmelegítettem, egy sütőlemezre sütőpapírt tettem.
A tököt megmostam, hosszában félbevágtam és kimagoztam. Ráraktam a sütőlemezre és a mélyedésekbe raktam a vajat meg az apróra vágott fokhagymát elfelezve.
Megkentem az olajjal, megszórtam a sóval, tekertem rá borsot, majd 45 percet sütöttem, míg megpuhult.
Ezután kivettem, a még bugyogó fokhagymás vajat egy tálba öntöttem. A tök húsát kanállal kiszedtem úgy, hogy körben maradjon nagyjából 1 cm-es réteg. A tálba raktam a fokhagymás vajhoz.
A tökhúshoz adtam a tejfölt és az elmorzsolt sajtot, belreszeltem a szerecsendiót, villával kissé össztörtem, majd visszatöltöttem a tökbe a masszát.
Ráfektettem a vékonyra szeletelt sonkát és visszatettem a sütőbe 15 percre. A sonka ropogósra sült, a sajt a töltelékben bugyogott és sistergett.

Advertisements

One thought on “>Töltött sütőtök

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s