>Gyors krémleves

>Most, hogy a november igazán november lett, és tegnap mindjárt azzal a kis esős produkcióval nyomult, megint nagyon időszerűek lettek a jó sűrű, ízes és illatos krémlevesek.
Tegnap a butternut squash nevű vagy fajtájú tökből készítettem levest. Ez jóval világosabb héjú, mint a kanadai tök, bár a formájuk igen hasonló. A butternut squash-nak jóval édesebb az íze is.
Azon gondolkodtam közben, hogy vicces lenne ilyen kis gömböcöket csinálni a tökmagolajból és azzal tálalni a levest. Most nagy mánia, hogy mindenből „kaviárt” csinálnak nátrium-alginát segítségével. A Top Chef Just Dessert című reality-ben láttam ezt a nagyon hasznos kis eszközt a spherification, azaz gömböcösítés módszeréhez, de azt hiszem, egyelőre nem fogok kémiai labort csinálni a konyhából. Néha már így is nehezen tolerál a család.

ILLATOS SAJTOS SÜTŐTÖKKRÉMLEVES
700 g sütőtök
1 kis fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
350 ml tej
350 ml víz
só, bors
¼ tk vaníliás só
¼ tk reszelt szerecsendió
¼ tk őrölt fahéj
80 g ementáli sajt
½ tk tökmagolaj a tetejére

A tököt meghámoztam, félbevágtam, kikapartam belőle a magot és kis kockákra vágtam. A hagymát negyedeltem, a fokhagymát durvára vágtam.
Minden hozzávalót egy kisebb fazékba raktam, felforraltam, majd a hőt mérsékelve és az edényt félig lefedve (azért, hogy nehogy kifusson a tej miatt) a levest 20 percig főztem, míg a tök teljesen megpuhult.
Ezután beleraktam a reszelt sajtot és simára turmixoltam.
Tálaláskor a tetejére locsoltam a tökmagolajat.

Nem mondom, hogy nem mutatott volna jobban egy ilyenben. Ezek egyébként a személyes kedvenceim fedővel, vagy fedő nélkül.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s