>Újabb krémleves

>Tegnap a leandereké volt a főszerep. Ugyanis itt volt az ideje, hogy a teraszról bevigyük őket a a tárolóba. Ugyan kibírnak pár napos enyhe mínuszokat, de éppen volt időnk, és főleg kedvünk a dologhoz. Előbb azért elég sok ágat levágtunk mindkettőből – van még egy kezelhető harmadik is, amelyet csak lecipelni kellett.
A másik kettő akkora, hogyha átültetnénk a nagyságuknak megfelelő méretű cserépbe, csak daruval lehetne mozgatni őket. Pedig szerintem nem lehet elkerülni majd ezt a következő tavasszal, mert akkor búcsút inthetünk nekik, ki fognak dögleni. Gyakorlatilag nincs rajtuk már föld, csak gyökérrel van tele a cserepük. És érdemes lenne, mert ugyan meglehetős anyagi ráfordítás egy ilyen átültetés, de ekkora méretű leanderek olyan 60 000,- és 80 000,- között kaphatók kertészetekben.
Elég sokáig kint grasszáltam a teraszon, jól átfújt a szél, szóval nagyon jólesett egy újabb forró és sűrű krémleves.

ALMÁS-GYÖMBÉRES ZELLERKRÉMLEVES
800 g zeller
4 db alma
1 ek olívaolaj
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
½-1 tk őrölt gyömbér
1-2 tk durva só
frissen őrölt fehérbors
1 liter zöldségalaplé
kevés durvára vágott petrezselyem

A zellert és az almát meghámoztam, az almának kivágtam a magházát, majd mindkettőt kisebb kockákra vágtam.
Egy fazékban felforrósítottam az olajat, nagyjából 5 percig pároltam rajta a megtisztított és durvára vágott hagymát és fokhagymát.
Beleraktam a darabolt zellert és almát, rászórtam a fűszereket, átforgattam, kicsit pirítottam még, majd ráöntöttem az alaplevet.
Felforraltam, mérsékeltem a hőt és a fazekat lefedve 30 percig főztem közepes hőmérsékleten, míg az alma és a zeller is teljesen puha lett.
Ezután simára turmixoltam, és tálaláskor megszórtam a petrezselyemmel.

Ez a leves igazából minden mentes, se tej, se tejszín, se liszt vagy más sűrítő anyag nincs benne, a gyömbér miatt pedig plusz melegítő hatású. Beleférhet mindenféle diétába, bár a cukorbetegeknek az alma miatt érdemes számolgatni.

One thought on “>Újabb krémleves

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s