>Tavaszra zöld

>Már tényleg nagyon jó idő van mostanában, lehet örvendezni a mindenféle zsenge zöldségeknek.
Bár azért ér néha bosszúság is: kiásták a tavaly elültetett mángoldomat, ami egyébként kétéves növény, örültem is neki, mert most, amikor zöldségmagokat vásároltam, éppen nem jött velem szembe pont mángold, de nem bántam, mert úgyis van – gondoltam én naivan. Erre a szomszédom kissé tájékozatlan kerti segítsége kiásta mindet, merthogy szerinte az mérgező növény. WTF??? Speciel már kihajtott, hétvégén lehetett volna belőle szedni. Mondjuk, még lehet ültetni, nem vagyok vele elkésve, de ezek után…?
A szomszédom egyébként tök cuki, ültet összevissza mindent, ahogy esik, úgy puffan. Volt neki kiwije, de az egyik növénye kinyúlt, viszont nem tudta, a nőivarú vagy a hím. Erre vett horribilis összegért másik kettőt, de addig ültetgetett, míg leszedte róluk a címkét, és cserélgette meg pakolgatta is őket ide-oda, szóval most megint nem emlékszik, melyik a női, melyik a másik. Ami csak azért gáz, mert az egyik kezdett lekonyulni, és jó lenne tudni, melyik, hátha lehet nyugodtan várni a termést, mert pont a jó ivarú maradt meg. Szóval van izgalom bőven.

TAVASZI ZÖLD FRITTATA
1½ csésze zsenge zöldborsó
1 ek vaj
6 db tojás
2 ek finom csíkokra vágott menta
2 ek felaprított snidling
2 ek durvára vágott medvehagyma
4 ek reszelt parmezán
2-3 jó nagy csipet Fleur de sel
frissen őrölt bors

A sütőt bekapcsoltam 250 °C-ra, légkeverésesre állítottam.
Egy serpenyőben a felforrósított vajon megpároltam a zöldborsót. Közben összevágtam a fűszernövényeket. A tojásokat egy tálban enyhén felvertem, sóztam és borsoztam, beleszórtam a zöldfűszereket és 3 ek parmezánt, összekevertem.
A borsóra öntöttem, kicsit megrázogattam a serpenyőt, hogy a tojásból mindenhova egyenletesen jusson, hagytam megszilárdulni annyira, hogy a közepe még kocsonyás legyen. Rászórtam a maradék parmezánt és beraktam a forró sütőbe 10 percre, míg a széle és a tetején a sajt is kissé megpirult.
Langyosan a legjobb, cikkekre vágva ettük, mellé haraptuk a paradicsomot – hadd csorogjon mindenfelé a leve – a kertben ténferegve ellenőriztük a növényeket.
Ja, és egyébként meg ezen a héten én vagyok a Gasztrotippen a hét szakácsa, pont ilyen hasonló tuti kis tavaszi receptekkel.

Advertisements

2 thoughts on “>Tavaszra zöld

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s