Első grillezés

Tegnap megvolt az év első grillezése.
Grillezni mindig jó, a legnagyobb télben is – kitelepülés a hóba a teraszra (ha apu még nem tüsténkedett és takarította el nagy hirtelen) a kis eletktromos grillel, forralt borral, groggal, pokrócokkal stb.
Akkor talán még jobb a hangulata nem utolsó sorban a nagyobb mennyiségű elfogyasztott alkoholok miatt. Mármint a jó időben elfogyasztotthoz képest, nem abszolút értékben. Ez így ugyan olcsó magyarázkodásnek tűnik, de ez van.
Tulajdonképpen a kertet kéne rendbe tenni meg kitalálni, mit ültessek, de dolgoznom kellene, persze halogatom és helyette inkább sütés meg főzés.

Tegnap a húsokhoz csináltam egy rém egyszerű salátát:

½ gumó édeskömény
2 szál sárgarépa
1-2 szál újhagyma
2 db cukkini
só, bors, olívaolaj, citromlé

A cukkiniket kb. ½ cm vastagra szeleteljük és a grillre rakjuk.
Közben vékonyan felszeleteljük az édesköményt, tálba tesszük és azonnal meglocsoljuk citromlével, hogy ne barnuljon meg.
A sárgarépát durvára reszeljük és az édesköményhez adjuk a felkarikázott újhagymával együtt.
A grillezett cukkinit felcsíkozzuk és a többi zöldséggel elkeverjük, meglocsoljuk az olajjal, sózzuk, borsozzuk és összeforgatjuk.

Persze sütemény is kell, anélkül nem bírnak itthon létezni. A GoodFood ilyen téren a legjobb barátom, ez a recept is onnan van.
Egyelőre a magyar nem, mármint hogy nem barátom, mert nem pontosak a receptjeik, az hogy 1½ zacskó szárított élesztő rém kevés, elvégre ugye van 7 g-os meg 11 g-os kiszerelés is. Majd ha képesek lesznek egy rendes receptet megírni.
Nem arról van szó, hogy nem tudom kitalálni ennyi év tapasztalata alapján, hogy 500 g liszthez nagyjából mennyi élesztő kell, hanem arról, hogy tessék pontosan dolgozni, ugyanis nemcsak gyakorlott népek olvassák ezt – remélhetőleg. Elvégre ezek a receptek az átlagembernek kellene hogy készüljenek, nem elkötelezett konyhamániásoknak. Viszont ha az eredmény nem lesz jó, vagy a receptek elkészítése lehetetlen a pontatlanságok miatt, nem lesznek hosszú életűek. Remélem, nem fogják lerángatni a GoodFood nevet a TV Paprika szintjére.

MORZSÁS ALMATORTA
A morzsához: 
50 g liszt
25 g lágy barna nádcukor
25 g fagyos vaj
80 g makadámdió
A tortához:
140 g vaj
140 g nádcukor
1 tasak Bourbon vaníliás cukor
2 db tojás
225 g liszt
1 tk sütőpor
⅓ tk őrölt szegfűszeg
⅓ tk őrölt szegfűbors
½ tk őrölt fahéj
3 ek tej
4 db alma – meghámozva, kimagozva, felkockázva

A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra, egy 22 cm-es tortaformát kikenünk vajjal.
A morzsához robotgépbe tesszük a hozzávalókat és addig forgatjuk, míg a makadámdió durvára törik, félretesszük.
A tortához a puha vajat a cukorral és a vaníliás cukorral habosra verjük, egyenként hozzáadjuk a tojásokat, majd végül a tejet. Beleforgatjuk a sütőporral és a fűszerekkel elkevert lisztet, simára keverjük. Majd az almát adjuk hozzá.
Az egészet belesimítjuk a formába, a tetejére szórjuk egyenletesen a morzsát és 70 perc alatt készre sütjük.
Finom szottyos marad a tésztához képest jó sok almától. A tetején a morzsában a kis csomókban megmaradt cukor ropogós a diódarabokkal együtt. Langyosan a legfinomabb.

2 thoughts on “Első grillezés

  1. Hobbychef

    Szeretek grillezni. Nekünk gázos van, a régit elajándékoztuk, az űjat még nem üzemeltük be. Ez kényelmes, akárcsak az elektromos, de az igazi persze a faszenes. A füst hozzátartozik a grill ételekhez. Még akkor is, ha az ember szemét csípi a füst, s mindenét átjárja, nem csak a grilezett ételeket. No, de most már a küszöbön a tavasz, s indulhat a kerti grillezés!

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s