Kávétorta

Azt hinnénk, hogy tortát készíteni bonyolult meg tök sok idő. Pedig egyáltalán nem. Ez a kávés kb. ½ óra alatt készen volt.

KÁVÉKRÉMES TORTA

A piskótához:
6 db tojás
1 csipet só
150 g cukor
50 g mandulaliszt

A krémhez:
500 g mascarpone
1 ek nescafé
5-6 ek kókuszvirágcukor
1 db tonkabab
1 tk vaníliapaszta
200 ml tejszín

A tetejére:
kávészemek
kakaópor

A sütőt előmelegítjük 200 °C-ra, két 21×23 cm-es szögletes sütőforma aljára sütőapírt teszünk.
A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét a sóval kemény habbá verjük, majd a sárgákat a cukorral szintén habosra keverjük. Beleszitáljuk a mandulalisztet, simára dolgozzuk.
A tojáshab ⅓-át a krémbe keverjük, a többit óvatosan beleforgatjuk.
A masszát a két formában egyenlően elosztjuk, berakjuk a sütőbe és 15-20 perc alatt készre sütjük.
Kivesszük, hagyjuk teljesen kihűlni.
Amíg a piskóta hűl, elkészítjük a krémet. A nescafét mozsárban porrá törjük, a mascarponéhoz adjuk a kókuszcukorral, a reszelt tonkababbal és a vaníliával együtt, simára keverjük. A tejszínt lágy habbá verjük, óvatosan a krémbe forgatjuk.
Ha a piskótalapok kihűltek, a szélüket egy spatulával meglazítjuk, deszkára borítjuk, az aljukról lehúzzuk a sütőpapírt, egymásra fektetjük, a szélüket egyenesre vágjuk egy hullámos élű késsel, majd hosszában középen félbevágjuk.
Az egyik lapot egy tálra tesszük, megkenjük krémmel – úgy osszuk el, hogy a torta oldalára is jusson belőle, tehát nagyjából az 1/5-ét használjuk elsőre. Következik a többi lap, mindegyiket megkenjük a krémmel, aztán a torta oldalát is. A tetejére kávészemeket teszünk és meghintjük kakaóporral.

kavetorta3

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s