Pucér torta

Nem én: Holnap van valami dolgod?
Én: … Volna, ja, de az neked nem dolog, úgyhogy nem is mondom.
Nem én: Akkor süssél már valamit.
Én: …

Haladunk a trenddel, nem teszünk a torta oldalára a krémet, ami egyébként nagyjából ugyanannyi idő, mintha bekennénk, hiszen be kell, csak aztán az ember a spatulával lehúzza a cuccot. Ennyit a trendekről…

MÁLNÁS-RÓZSÁS PUCÉR TORTA

A piskótához:
6 db tojás
150 g cukor
50 g kakaópor
1 csipet só

Én tudom, hogy szinte minden krémes torta ezzel a piskótával készül az utóbbi időben, és valószínűleg kicsit unalmas is, de olyan jól lehet bármivel párosítani.

A krémhez:
400 g mascarpone
3 ek cukor
3 ek rózsaszirup
200 ml tejszín

Az összeállításhoz:
3-4 ek málnazselé
liofilizált málna
kakaótöret

A sütőt előmelegítjük 200 °C-ra, két 17 cm-es kerek tortaforma aljára sütőpapírt teszünk.
A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét a sóval kemény habbá verjük, a sárgáját a cukorral habosra keverjük. Erre rászitáljuk a kakaót, simára keverjük. aztán a fehérje ⅓-át belekeverjük, hogy fellazuljon. A többi habot óvatosan beleforgatjuk. Egyenlően elosztjuk a masszát a két formában és a sütőben kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. Kivesszük, hagyjuk húlni, majd meglazítjuk egy spatula segítségével a piskóták szélét és rácsra tesszük, hogy teljesen kihűlhessenek, végül lehúzzuk az aljukról a sütőpapírt.
Közben a mascarponét elkeverjük a cukorral és a rózsasziruppal.
Amitől igazi gyönyörűséges babarózsaszínű lesz a krém, de sajnos az örömünk nem tart túl sokáig, hiszen ez nyilván elmúlik neki, ahogy belekeverjük a habbá vert tejszínt. Ha mindenképpen ragaszkodunk a színhez, akkor ne rakjunk bele cukrot és használjunk több szirupot, merthogy bitang édes, nem lehet csak úgy kontrollálatlanul locsikálni, arról nem is beszélve, hogy ha túl sokat teszünk a krémbe, még a végén nem lesz elég jó tartása. Ugyan szirup és sűrű, de mégiscsak folyadék.
De legalább a rózsaíz és -illat megmarad, kis öröm is öröm.
Szóval, ha a krémmel készen vagyunk, tegyük egy tálra az egyik piskótát, kenjük meg a málnazselével, aztán jöhet rá a krém fele, arra a másik piskóta, málnazselé, krém másik fele. És ahogy fent már említettem, megoldjuk a csupaszítást, aztán a torta tetejét megszórjuk a liofilizált málnával és a kakaótörettel.

rozsamalna

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s