Fűszeres szilvatorta

Szerintem nem olyan sokan vannak tisztában azzal, hogy nem a nyáron, hanem az ilyenkor érő szilvából lehet igazi jó lekvárt főzni. Nagyanyám is mindig ebben az időszakban készítette, már hidegek voltak a hajnalok, amikor nekikezdett.

A lekvárfőzés tőlem igen távol áll, nincs türelmem órákig kavargatni a forró, puffogó cuccot, ellenben sütit bármikor sütök. No, meg ez az 1 kg kései szilva másra nem is elég, amit sikerült találni.

Nigel Slaternél szerintem kevesen főznek és sütnek egyszerűbben és elegánsabban. Lehet az az étel vagy sütemény, amit készít, akármilyen rusztikus, viszont mindig elegáns, nincs jobb szó rá. És különben is egy végtelenül kedves ember.

Sajnos ez a szilvatorta sem az én találmányom, azért sajnos, mert szeretnék én is olyan elegánsan és egyszerűen főzni meg sütni, ahogy Nigel Slater teszi. Persze van még egy-két dolog, amit szeretnék úgy csinálni, ahogy bizonyos emberek, de ez van, legalább – ha máshoz nem is – de ahhoz van teheségem, hogy meglássam, kivel érdemes összehasonlítani magam.

Szóval én igazából vakon bízom Nigel Slaterben, így ez egy igazi copycat recept egy tavaly szeptemberi Guardianből, nem változtattam rajta semmit.

A rózsa a torta tetején a Teavivre-től van, és nem elég, hogy gyönyörű és cuki színe van, de illatos és nyugtató tea készíthető belőle.

Sejthetitek, milyen illata van a kész sütinek a rózsával és a fahéjas-kardamomos mázzal a tetején.

 

FŰSZERES SZILVATORTA

200 g vaj
75 g nádcukor
75 g világos nyers cukor
4 db tojás
100 g mogyoró
150 g teljes kiőrlésű liszt
1 tk sütőpor
1/2 tk fahéj
1 csipet só
500 g szilva

A tetejére:
150 g porcukor
3 tk citromlé
1/2 tk fahéj
6 db kardamom
2 tk szezámmag
2 tk mák
2 tk szárított rózsaszirom

 

szilvatorta

 

A sütőt előmelegítjük 160 °C-ra, egy 22-23 cm-es kerek tortaformát kikenünk vajjal.
A mogyorót, ha nem tisztítva vesszük, szárazon óvatosan megpirítjuk és ledörzsöljük a héja nagyját, nem kell aggódni, úgysem jön le az egész róla. Majd finomra őröljük.
A szilvát félbevágjuk és kimagozzuk.
A puha vajat a cukrokkal habosra verjük, a tojásokat összekeverjük és folyamatosan, miközben megy a habverő, belecsurgatjuk a vajas krémbe.
A lisztet, a mogyorót, a fahéjat, a sütőport és a sót elkeverjük, majd a krémhez adjuk, simára dolgozzuk. A masszát a formába simítjuk, a tetejét kirakjuk a szilvával.
Betoljuk a sütőbe kb. 60 percre, ellenőrizzük tűvel.
Ha készen van, kivesszük, hagyjuk a formában pihenni 20 percet.
Amíg a sütemény hűl, megpirítjuk szárazon a szezámmagot és a mákot meg elkészítjük a fűszeres cukormázat: a porcukrot összekeverjük a citromlével és annyi vízzel – kb. 2 ek –, hogy sűrűn folyó mázat kapjunk. Belekeverjük a fahéjat és a közben a kardamomhüvelyből kiszedett és mozsárban finomra tört magokat.
A torta szélét meglazítjuk egy spatulával, tortatálra tesszük, rácsorgatjuk a cukormázat, megszórjuk a szezámmaggal és a mákkal meg a rózsaszirommal.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s