Unortodoxia

Nálunk is bevezetődött mindenféle görcsölés meg rákészülés nélkül az unortodoxia.
Szerencsére nem a már jól ismert elmeroggyant változat kúszott be az otthonunkba. Bár ez utóbbinak minden következményét viselni vagyunk kénytelenek.

Például nem volt szenteste ünnepi vacsora. Legalábbis olyan nagyon rákészülős, puccosan megterítős.
Amit kitaláltunk, arról kiderült, hogy igazából senkinek nincs hozzá kedve. Karácsony másnapján úgyis jött vendég, elkápráztatásnak pont megfelelt. Meg egyébként sem volt senki éhes, ugyanis át kellett menni a szomszédba névnapozni, volt pezsgő, kis falatkák, sütemény stb. El is teltünk, ebédet sem ettünk.
Így aztán a mi vacsoránkból csak az lett, hogy ettünk egy kevés konfitált libamájat pirítóssal, lilahagymával. Az ember nyilván nem áradozik a saját főztjéről, na de ez egy gasztroblog. A libamáj maga volt a tökély, na. Belül szinte krémes, kenhető.
Nagyon egyszerűen készült: a libából kiszedett testhájat kiolvasztottam, leszűrtem a zsírt, felforraltam, lassan bugyogott. Óvatosan beleengedtem az egész májat, melléraktam 1 fej megtisztított hagymát egészben, és fedő alatt lassan főztem 20 percig. Az a lényeg, hogy a zsír teljesen elfedje a májat. A máj így kívül barna lesz, de nem pirult, nem sül össze, belül meg puha marad. A végén megsóztam az egészet, kivettem a hagymát.
A lilahagymát vékonyan felszeleteltem, csipet sóval megsóztam, pár csepp balzsamecettel és olívaolajjal összekevertem.
Ennél finomabbat, azt hiszem, nem is sikerült volna az asztalra tenni. Gyújtottunk gyertyát, ittunk pezsgőt, jókedvünk volt, beszélgettünk. Nem is kell ennél több ilyenkor.

Első nap liba sült, szóval nem maradtunk pecsenye meg nagyszabású étek nélkül.
Második nap aztán elkészült a pácolt lazac grillezve paszternák pürével. Gesztenyés csokoládétorta volt utána, amelynek készítése közben megbillent kissé a rumos üveg, rosszat nem tett neki, az is biztos.
Képek nem készültek, mert az időjárás nem volt kegyes, még mindig csak a természetes fényre vagyok szorulva, bent teljesen felesleges nekiállni kattintgatni, délután 3 után már szinte sötét volt kint, szóval ezzel sem kellett vesződnöm. Az időjárás egyébként is gusztustalan volt. Nem szoktam ezen lamentálni, úgyis tök felesleges, az van, ami van, na de ami az utóbbi években karácsony környékén adódik, az tényleg felháborító.

Apropó fénykép. Elég nagy meglepetésemre gasztroangyalék az én paradicsomlekvárról készült képemet használják az oldalukon, nem tudom, mennyire megtisztelő ez.
Az kétségtelen, hogyha rákeresünk a gugliban a paradicsomlekvárra, akkor az én képem az első találat, na de ez piros, angyalkáék meg zöld paradicsmból csinálták a lekvárt, sehogy sem jön össze. Mindegy, kis gondolkodás után arra jutottam, én ugyan nem szólok, legyen nekik kínos egy béna fénykép.

Egyébként a mostani karácsony előtti időszak annyira hangulattalan volt – már nem nálunk itthon, hanem a városban –, hogy még a Jézuskának sem írtam, bár minek ugye, amíg meg sem születik, hogyan is tudna foglalkozni olyan materiális cuccokkal, mint az én kívánságlistám könyvekről, gépekről stb.

Elég sokat gondolkodtam a blogolásról egyébként. A karácsony előtti jó sok munka közepette  folyton eszembe jutott, hogy se receptek, se bejegyzés. Tényleg mintha ez lenne a legnagyobb problémám. Fura, mennyire rászokik az ember a megosztásra.
Mondjuk az nekem mániám, hogy valami nagy átalalkítás kéne.
De ahogy S. szokta mondogatni: mindennek eljön majd az ideje.

Advertisements

Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik

Szent Mártonra nem a halála miatt emlékezünk
A középkor egyik legnépszerűbb szentjét élete, és nem halála miatt avatták szentté. A 4. században Szombathely környékén született Mártont jólelkűsége, felebaráti szeretete, betegek, és szegények iránti részvéte, egyszerű életmódja miatt a katonák, koldusok és számos mesterség védőszentjeként is tsiztelték. November 11. napja a néphagyományban a jobbágytartozás lerovásának ideje, melyet kiadós libalakomákkal és munkatilalommal ünnepeltek.
 
Szent Márton élete
Szent Márton 316-317 körül pogány, ugyanakkor nem alacsonyrendű – édesapja katona volt a császár hadseregében – római családban született a pannóniai Sabariában (a mai Szombathelyen). Fiatalkorát az itáliai Ticinumban (Pavia) töltötte, majd 15 éves korában a hadsereg tagja lett, azonban már gyermekkorától Isten szolgálatára vágyott. Katonaéveiben vitézsége mellett kitűnt jólelkűségével, felebaráti szeretetével, a betegek és a szegények iránti részvétével, egyszerű életmódjával. A legenda szerint Galliában, Ambianum (ma: Amiens) város kapujánál télen egy didergő koldusnak adta a köpenye felét. Ezt a jelenetet örökíti meg El Greco Szent Márton és a koldus (1597-99) című képe is.
 


Azt ezt követő éjszaka álmában megjelent neki Krisztus a fél köpenyben. Ez az esemény döntő fordulatot jelentett az életében, megkeresztelkedett és a katonai szolgálatból való felmentését kérte Julianus császártól, majd pappá szenteltette magát Pictavium (Poitiers) püspökével, Hilarius-szal. 
Hamarosan figyelmeztetést kapott álmában, hogy térjen vissza téríteni a szülőföldjére, Pannóniába. Később remeteként élt, majd szerzetesi közösségeket alapított Milánóban. Miután Itáliából az ariánusok elűzték, Rómába, majd onnan Galliába ment, ahol tovább folytatta a térítést. Keményen fellépett a pogányokkal szemben, templomaikat leromboltatta, őket pedig – sokszor csodák révén – Krisztus híveivé tette. 371-ben vagy 372-ben a nép és a papság tours-i püspökké választotta. A hagyomány szerint Márton elbújt a nagy megtiszteltetés elől a libák között, de a nagy gágogás elárulta. Márton püspökként is szigorú szerzetesi életet élt az általa alapított Maurimonasteriumi (Marmoutier) monostorban. Erős, önálló jellem volt, nemes egyszerűséggel és emberszeretettel, igazságérzettel és kitűnő népies szónoki képességgel megáldva. Minden évben sorra látogatta a vidéki egyházközösségeit, gyalog, szamárháton vagy dereglyén. Újszerű kezdeményezésével a felkeresett tanyákat és falvakat kezdetleges egyházközségi hálózatba szervezte. Egyik vidéki egyházkerületében, Candes-ban a 397-es évben megbetegedett és ott halt meg. Halálának napját a hagyomány november 8-ára, a temetését november 11-re teszi. Tours-i sírja híres zarándokhely lett. 
Már a középkorban sem volt egyértelmű, hogy vajon hol lehetett az életrajzírók (Sulpicius Severus, aki kortársa és egyben tanítványa volt, valamint Tours-i Gergely püspök) által emlegetett Sabaria, A 12. században kialakult legenda szerint Pannonhalma közelében, azonban a legenda csakhamar és hirtelen elhalt. Majd a 19. században a másik lehetséges Sabaria, Szombathely és Pannonhalma hosszas, a 20. századon is átívelő vitába kezdtek, míg végül a kutatások mai álláspontja szerint inkább Szombathely lehetett Márton szülővárosa.
A 12. századi Franciaországban bencés szerzetesek terjesztették azt a legendát, hogy a szent püspök királyi sarj, egy magyar uralkodó gyermeke. Ennek oka abban keresendő, hogy ezzel is növelni akarták szeretett szentjük, Márton tiszteletét.
 
Márton napja a gazdasági év zárása, és ekkor jártak le a munkaszerződések is. Ezen a napon kapták meg a bérüket a szolgálók és a szolgálólányok, és módjukban állt gazdát cserélni. A mesterek vacsorát adtak a legényeiknek, a gazdák a pásztorokat vendégelték meg. A néphagyomány szerint a boltokban ezen a napon gyújtják meg a gyertyát. Az adventi idő előtti utolsó ünnepi étkezés a Márton-napi lúd evése volt. A lakomán megkóstolják az új bort, mivel ennek Márton a „bírája”. Ezen a napon sütik a „marcipánt” is. Aki Magyarországon Márton éjszakáján álmodik, boldog lesz.
 
Márton és a bor
Szent Márton azon védőszentek egyike, aki életében ugyan nem volt kapcsolatban a borral, de ünnepének időpontja a must kiforrásával, az újbor kierjedésével esik egybe. Valószínűleg ez a momentum hívhatta életre a borral kapcsolatos Márton-napi szokásokat. Szent Márton és a bor szoros kapcsolatát  fejezi ki Nyugat-Európa számos szőlőtermő vidékén elterjedt hiedelem is, miszerint Márton Krisztushoz hasonlóan a vizet borrá tudja változtatni. Tours-i Gergely (538-594) Mártont a bor gyarapítójának és adományozójának nevezi. Feljegyzései szerint Tours-ban volt egy csodatévő szőlőtőke, melyet Márton ültetett. Gergely leírásában egy Ingetrud nevű apáca a szent sírjáról egy edénybe vizet gyűjtött. Ebből a vízből egy cseppnyi elegendő volt ahhoz, hogy a sírra helyezett félig töltött boros edény egy éjszaka alatt tele legyen borral.
 
A Márton-napi libalakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Ám akkoriban ez nem annyira a szentéletű püspökét eláruló szárnyasokkal függött össze, hanem azzal, hogy a cselédek az éves bérük mellé kaptak egy libát is, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. A legelőre nem hajthatták az állatokat, a takarmány meg túl drága volt, így nemcsak szárnyasokat vágtak, hanem egyéb haszonállatokat is. Ám e szokás gyökerei is mélyebbre, az aratási időszak végén álló pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át.
 
Márton napra mindenütt liba dukál, nálunk sem volt másképp. 
 
LIBASÜLT PÁROLT KÁPOSZTÁVAL ÉS TÖRT KRUMPLIVAL (4 személyre)
 
A libasülthöz:
  • 4 db libacomb és 1 db kicsontozott libamell (bár a kicsontozás nem a legjobb ilyenkor, ugyanis a mellcsont milyenségéből lehet megállapítani, milyen telünk lesz, ha hosszú és fehér, akkor hosszú és hideg lesz a tél, ha rövid és barna, akkor rövid és enyhe)
  • 1 nagyobb fej vöröshagyma
  • 6-8 gerezd fokhagyma
  • só, bors
  • 100 ml száraz fehérbor
A párolt káposztához:
  • 1 kg vöröskáposzta
  • 3 db alma
  • 3 kisebb fej lilahagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 kk frissen reszelt szerecsendió
  • ½ kk őrölt szegfűszeg
  • ½ kk őrölt szegfűbors
  • 1 kk őrölt fahéj
  • 4-5 ek balzsamecet
  • 3 csapott ek nádcukor
  • só, frissen őrölt bors

A tört krumplihoz: 

  • kb. 1 kg krumpliból főtt krumpli
  • 2-3 ek a kisült libazsírból
  • a puhára párolódott hagymadarabok és fokhagymagerezdek
 
A sütőt 180 °C-on előmelegítem. Előkészítem a libaalkatrészeket (tisztítás, tokozás), belerakom egy tűzálló tálba, megsózom és borsozom, a megtisztított hagymát 6 darabba vágva mellérakom, a megtisztított fokhagymagerezdeket úgyszintén. Aláöntöm a bort és fóliával lefedem, és a sütőbe tolom, 2 órát párolom.
A 2 óra letelte után kiveszem a kisült zsírból a libadarabokat, átrakom egy másik tálba, meglocsolom egy kevés szafttal és visszarakom a sütőbe, de most már 220 °C-ra emelem a hőmérsékletet, kb. 20-25 perc alatt pirosra sütöm.
 
A párolt káposztához a káposztát vékonyra szeletelem, az almát meghámozva és kimagozva felkockázom, a hagymákat félbevágom, majd vékonyan felszeletelem. A fokhagymát megtisztítom és apróra vágom.
Egy jó nagy öntöttvas edénybe lerakok egy réteg káposztát, majd hagyma és alma következik. Megszórom a fűszerekkel, a fokhagymával, sóval, borssal, cukorral és locsolok rá a balzsamecetből. Ezt háromszor megismétlem, a rétegek közé kis kockára vágott vajat is teszek.
 
 

 
A tetejére káposzta kerüljön, egy kevés vaj, só és bors. Lefedve 2 órát párolom, időközben néha megkeverem.
 


 
Ez rengeteg lesz, de nem baj, mert nagyon jól tűri a fagyasztást, el lehet tenni. (A recept öteletét szintén Deliától vettem, tavaly már egyszer megcsináltam, de most kénytelen voltam emlékezetből, mert ma hiába akartam megnézni az oldalán, nem tudtam, mert valami reklám jelent meg folyton, ez előfordult mostanában más receptjeivel is. Természetesen a receptes progimban sem volt már meg, annak az adatbázisát is sikerült egyszer elveszejtenem még az év elején, amikor rámjött a karbantarthatnék és nem figyeltem oda, újrainstalláltam a Leót ahelyett, hogy csak a repair disket választottam volna. Szóval ez most az adapted from vagy az inspired by kategória.)
 
Amikor a libát visszateszem a sütőbe, meghámozom a krumplit és annyi sós vízben, amennyi éppen ellepi, fedő alatt megfőzöm. Leszűröm, öntök rá a zsírból, beleteszem a hagymát és a fokhagymát, krumplinyomóval összetöröm.
Ebben a sorrendben minden egyszerre készül el, lehet tálalni. A hagyomány szerint 11 óra 11 perckor kéne a libának az asztalra kerülnie, én pontosan 6 órát késtem vele. Remélem, a hagyomány nem tartalmaz semmi retorziót az ilyen esetekre.