Répatorta kesukrémmel

Régóta keresek igazi jó GF/DF répatortát, de nem voltam eddig sikeres. Az az igazság, hogy ha nem liszt- és tejmenteset akarunk találni, akkor sincs olyan könnyű dolgunk.
Nem akartam diófélével teletömöttet, úgyhogy ez a darab egy kis krompromisszum eredménye, elvégre van benne rizs- és zabpehelyliszt, viszont tökéletesen szaftos, nem morzsálódó legalább. És ha ügyelünk, honnan van a zabpehely vagy a -liszt, akkor még gluténmentes is lehet az egész.

A krém az én ízlésemnek túlságosan nehézkes lett, legközelebb több kókusztej és kevesebb kesudió vagy mandula kerül bele, inkább használok majd zselatint vagy agart. A vegán mivolt egyáltalán nem volt követelmény, csak ki akartam próbálni, hogy működik ebben az összetételben a lenmag a tojás helyettesítésére.
A cukor helyett persze lehet használni más édesítőt, akár valamilyen szirupot is, de ne tévedjünk, azok is csak cukrok. Szóval a lényeg, hogyha nem cukrot használunk, akkor nyilván át kell alakítani a száraz anyagok arányát, mert különben csak egy ragacsos massza – ami sosem sül meg – lesz a végeredmény.

carrot2

RÉPATORTA KESUKRÉMMEL

A tortához:
35 g barnarizsliszt
43 g zabpehelyliszt (zabpehelyből is őrölhetjük)
1/2 tk szódabikarbóna
1/2 tk fahéj
20 g durvára vágott dió
25 g aszalt vörös áfonya
50 g nyers nádcukor
75 g reszelt sárgarépa
1/2 ek almaborecet
90 g sűrű kókusztej
1 ek aranylen + 3 ek víz

A krémhez:
100 g kesudió legalább 4 órára beáztatva
60 ml kókusztej
1 ek juharszirup
1/8 tk fahéj
1/4 tk vaníliakivonat

1 ek összevágott dió és vörösáfonya keveréke

carrot3

A sütőt előmelegítjük 200 °C-ra, egy 10 cm-es kerek kapcsos tortaformát kikenünk kókuszolajjal.
A lenmagot a vízzel robotgépben pűrésítjük, hagyjuk állni 5 percet, míg besűrűsödik.
A liszteket a fahéjjal, a dióval, az áfonyával és a szódabikarbónával összekeverjük egy tálban.
A répát a cukorral, a kókusztejjel, az ecettel, valamint a lenpéppel elkeverjük, aztán a lisztes keverékhez adjuk.
A masszát a formába öntjük, az alját párszor ütögessük hozzá a pulthoz, hogy ne legyen benne buborék.
Betoljuk a sütőbe, sütjük kb. 30 percet, a beleszúrt tű nagyjából tisztán és könnyedén jöjjön ki belőle, akkor van kész.
A krém hozzávalóit egy jó mixerben dolgozzuk teljesen simára, a kihűlt tortát vágjuk keresztben ketté, a krém felével kenjük meg, szórjuk meg egy kevés összevágott dióval és áfonyával, majd a krém másik felét kenjük a torta tetejére, erre pedig a többi dió-áfonya kerül.

Advertisements

Banános-pirított teás mini torta

HOJICHA-BANÁN TORTÁCSKA

Az alaphoz:
25 g mandula
25 g kókuszreszelék
10 g juharszirup
1 tk chia mag

A krémhez:
50 g kesudió
160 g banán
70 g víz (vagy kókusztej/szín)
10 g juharszirup
15 g kókuszolaj
1 tk hojicha por
1 1/2 tk zöldbanán-liszt

A tetejére:
kókuszforgács (porcukorba forgatva – elhagyható)
hojicha por

Az alap hozzávalóit robotgépben morzsásra dolgozzuk és egy 10 cm átmérőjű kerek, kivehető aljú formába (vagy ugyanekkora mélyebb szilikonformába) nyomkodjuk egyenletesen, betesszük a hűtőbe.
A krémhez mindent turmixgépbe rakunk, simára turmixoljuk. Az alapra öntjük, elsimítjuk a tetejét és legalább 3 órára a fagyasztóba tesszük.
Ezután kivesszük, ha fém formát használtunk, elég, ha kézzel kicsit megmelegítjük és kivehető, a szilikonból azonnal ki lehet fordítani. Tányérra tesszük és a tetejére szárazon ropogósra pirított kókuszforgácsot szórunk, majd meghintjük a teaporral is. Kb. 10 perc múlva szeletelhető.

Nyers csokoládépite

Ha gyorsan valami borzasztóan egészséges édességet akarunk csinálni, akkor nyilván valami nyers cucc kell, amit csak összedobálunk.
Az alaphoz bármilyen diófélét használhatunk, én szeretem, ahogy a földimogyoró karakteresebbé változtatja a kesudió kissé füstös-földes aromáját, a kókuszreszelék meg hűvösen édessé teszi ez egészet.
Nyilván – ha nyers édességet vagy sütit csinálunk – nem árt tényleg kiváló alapanyagokat használni (mondjuk szerintem máskor sem). Nem felel meg a legtöbb helyen kapható fűrészpornak is beillő kókuszreszelék, nézzük meg, milyen zsírtartalma van, és ha 60 g fölött van, akkor jó helyen keresgélünk. Az átlag olyan 30-32 g-os, az csak ballasztanyag, íze semmi.
Én nem vagyok egy bionáci, mint ahogy egyébként vegánságra sem adtam a fejem, de most történetesen minden bio volt, amit használtam, még a fűszerek és az avokádó is. Tényleg puszta véletlen az egész.

AVOKÁDÓS CSOKIS PITE

Az alaphoz:
25 g földimogyoró
25 g kesudió
50 g kókuszreszelék
2 tk chia mag
30 g juharszirup

A krémhez:
1 db (200 g) avokádó
40 g nyers kakaópor
65 g juharszirup
20 g kókuszolaj
1/2 tk vaníliakivonat
1 kardamom

Az alap hozzávalóit robotgépbe tesszük és összeaprítjuk, majd egy 17 cm-es kerek kivehető aljú formába nyomkodjuk vizes kézzel, kb. másfél centis magasságban a forma oldalára is jusson.
A kardamomot megroppantjuk, szárazon megpirítjuk, majd mozsárban porrá dörzsöljük.
A krém hozzávalóit a kicsit kitörölt robotgépbe rakjuk, krémesre dolgozzuk. Ehhez kell pár perc, néha le is kell spatulával szedni az edény faláról a cuccot. Ezután az alapra kenjük és betesszük pár órára a hűtőbe, míg a kókuszolaj megteszi a dolgát és fudge állagúra, jól szeletelhetővé szilárdítja.
Ha eltelt az idő, kivesszük a hűtőből, kis spatulával körben meglazítjuk a sütit és kivesszük a formából az alappal együtt. Óvatosan leszedhetjük arról is, de nem szükséges, tányérra csúsztatjuk.

avokadocsokifotor

A recept ötlete a Peaceful Cuisine Youtube csatornájáról van.

Forró csoki

A forró csoki mindig jól jön, ha szépen süt a nap – ahogy most is – viszont hideg van, de nyilván a béna, szürke napokon óhajtkozik rá az ember elég sűrűn. Össze lehet rakni persze adagonként is, de leegyszerűsíthetjük a helyzetet, ha előre bekeverünk egy jó nagy adagot.

FORRÓCSOKI-POR

1 csésze kókusztejszín-por
1 csésze holland kakaópor
1/2 csésze porcukor
1/2 csésze kókuszvirágcukor
2 tk tápiókakeményítő
1/2 tk finom só
1 tasak Bourbon vaníliás cukor
100 g csokoládé (min. 75%-os)

 

forrocsokipor1

 

A csokoládét 1/2 órára hidegre tesszük, még a csomagolásában hozzávagdossuk a konyhai pulthoz, hogy apróra törjön, aztán aprítógépben porrá törjük.
Ezután mindent összeszitálunk, alaposan összekeverjük a csokiport és jól záródó fémdobozba tesszük.

Ez egy alaprecept, feldobhatjuk fahéjjal, chilivel, tonkababbal, bármivel.

Kb. 250-300 ml nem túl zsíros kókusztejet vagy sima vizet felforralunk, 1-2 ek csokoládéport belekeverünk, majd habverővel felverjük. A kis tejhabosító bizgentyű pont erre van kitalálva.

 

forrocsoki1

A 10 perces főzelék

Ilyen gyorsan elkészülő kajához nem illik semmi hadoválás.

ÁNIZSKAPROS CUKKINIFŐZELÉK

1 db cukkini (kb. 23-25 cm-es)
2 gerezd fokhagyma
1 tk kókuszolaj
só, bors
1 ek ánizskapor
250 ml viz
250 ml kesutej
1 tk tápiókakeményítő

cukkinifozelek-600x448

 

A cukkinit kb. 1 cm-es kockákra vágjuk, közben egy edényben felforrósítjuk a kókuszolajat, hozzáadjuk a finomra vágott fokhagymát és megprároljuk. Rátesszük a cukkinit, átpirítjuk, megszórjuk az összevágott ánizskaporral, sóval és borssal, majd felöntjük a vízzel. Addig főzzük, míg a cukkini elkezd opálossá válni, tovább nagyon nem kell, hogy ne essen majd szét.

A keményítőt kikeverjük a kesutejjel és besűrítjük vele a főzeléket, még kb. 2 percig forraljuk.

Szecsuáni borsos-gyömbéres süti

A szecsuáni bors egy olyan bors, ami nem is borsféle, hanem a rutafélék családjába tartozik. A növény magjának héját szárítják ki, az tulajdonképpen a „bors”, azaz a borsvirág, ahogy Kínában nevezik. A növény magját nem használják, az íze nem jó.

Általában szárnyashúsok fűszerezésére használják főleg Szecsuán tartományban, de van az ízében egy halvány citrusos aroma, így jól összeillik bármilyen citromos dologgal. Nem túl csípős ez a fűszer, inkább egy kis zsibbasztó hatás jellemzi a nyelven. Érdemes felhasználás előtt szárazon megpirítani. A legtöbbször a kínai ötfűszer keverékben vagy a japán hétfűszer keverékben találkozunk vele.

GYÖMBÉRES-LIME-OS MINI KUGLÓFOK (12 db)

1 adag kókusztej maradéka
2 adag mandulatej maradéka
½ csésze őrölt mandula
½ csésze rizsliszt
1 tk sütőpor
¼ tk szecsuáni bors mozsárban összetörve
3 db tojás
160 g kókuszolaj
120 g kókuszcukor
1 db lime reszelt héja
4 db szirupban eltett gyömbér

A sziruphoz:
1 ek lime lé
2 ek gyömbérszirup

minikuglof2

A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra, a mini kuglófformát kikenjük kókuszolajjal.
A kókuszolajat megolvasztjuk, összekeverjük az elhabart tojásokkal, a cukorral és a lime levével.
A gyömbért apróra vágjuk, a tojásos krémhez adjuk.
A tejek leszűrt maradékát (összesen 365 g volt) vegyítjük a darált mandulával és a rizsliszttel, hozzáadjuk a sütőport és a borsot, majd az egészet a nedves hozzávalókhoz keverjük, simára dolgozzuk.
A formát megtöltjük a masszával, berakjuk az előmelegített sütőbe és kb. 35 perc alatt készre sütjük.
Kivesszük, hagyjuk a formában langyosra hűlni, majd tálra borítjuk a sütiket és meglocsoljuk a gyömbéres sziruppal.