Diós-kávés tortácska

Ez már megint egy nem túl gyönyörű kis torta, viszont az íze fenomenális. Delia Smith tényleg nem tud hibázni, bár azért egy kicsit a krémet átalakítottam, a kávéhoz jól illik a vanília és a tonkabab is. De szerintem kardamommal is totál finom lenne.

DIÓS-KÁVÉS TORTA

A tortához:
115 g liszt
1 tk sütőpor
115 g puha vaj
2 db tojás
115 g nádcukor
1 ek nescafé
50 g dió finomra vágva

A krémhez:
250 g mascarpone
2 ek nádcukor
1 ek nescafé
1/2 tonkabab
1/2 tk vaníliapaszta
1-2 ek tej (szükség szerint)

8 db fél dió a tetejére

 

dioskaves

 

A sütőt előmelegítjük 175 °C-ra, egy 18 cm-es kerek tortaforma aljára sütőpapírt teszünk.
A lisztet a sütőporral egy nagyobb tálba szitáljuk, majd hozzáadjuk a nagyon puha vajat, a tojásokat, a cukrot és a kávét. Elektromos habverővel krémes-sima tésztává dolgozzuk.
A diót apróra vágjuk és a tésztába forgatjuk. Az egészet az előkészített formába simítjuk, betoljuk a sütőbe, sütjük kb. 30-35 percet (tűpróba).
Ha kész, kivesszük, hagyjuk kicsit hűlni a formában, majd kiszedjük, teljesen kihűtjük.
Míg a torta hűl, a krémhez összekeverjük a mascarponét a cukorral, a kávéval, a reszelt tonkababbal és a vaníliával. Ha túl sűrű és nehezen kenhető lenne, lazítsuk kevés tejjel.
A torta aljáról lehúzzuk a sütőpapírt, keresztben elvágjuk, a krém felével megtöltjük, kissé rányomkodjuk a második lapot, majd a maradék krémet a tetejére kenjük. A fél diókkal díszítjük.

 

dioskaves3

Csicseriborsókrém-leves – mexikói felhangokkal

Szeretem a leveseket, főleg a krémleveseket. A krémleves azért is jó, mert egytálételként funkcionál számomra. Ezt a csicseriborsóból készültet is azért szeretem, mert fűszeres, sűrű és illatos. Pufimellényben kiültem a teraszra a napsütésre, és ott ettem meg.
 
CSICSERIBORSÓKRÉM-LEVES (4 személyre)
  • 8 oz (225 g) csicseriborsó
  • 2 db piros chili
  • 1 ek koriandermag
  • ½ ek köménymag
  • ½ ek római köménymag
  • 2 oz (50 g) vaj
  • 6 gerezd fokhagyma
  • 1 tk kurkuma
  • 1 lime reszelt héja és leve
  • 100 ml tejföl
  • 100 ml tejszín
  • 1 csokor friss petrezselyem, a szára is kell
  • só, bors
A csicseriborsót előző este hideg vízbe áztatom. Másnap leszűröm és leöblítem, majd 1,7 liter hideg vízben (nem sósban, hogy a borsó héja ne keményedjen meg) felteszem főni. Amikor felforr, lefedem és addig főzöm, míg teljesen puha nem lesz. Ez legalább 1 óra.
Közben a fűszermagokat száraz serpenyőben addig pirítom, míg az illatuk felszáll és elkezdenek táncikálni. Aztán mozsárban finomra töröm.
 
 


 
A fokhagymagerezdeket megtisztítom és apróra vágom. A chiliket hosszában felhasítom és kimagozom, szintén finomra aprítom.
 


 
A vajat felolvasztom a magpirítós serpenyőben, hozzáadom az összezúzott fűszereket, a fokhagymát, a petrezselyem finomra vágott szárát, a lime reszelt héját és kb. 5-8 percig párolom. Leveszem a tűzről és belekeverem a kurkumát.
Az egészet beleöntöm a fazékba a puha csicseriborsókhoz. Hozzáadom a durvára vágott petrezselyemzöld felét, összeturmixolom, sózom, borsozom és 30 percig fedő nélkül elég magas lángon forralom. Eközben besűrűsödik az egész, amikor már majdnem kész, belerakom a tejszínnel elkevert tejfölt, a petrezselyemzöld másik felét és a lime levét, ezekkel már csak összeforralom. 
Forrón tálalom kevés tejszínnel vagy tejföllel a tetején.
 


Az eredeti recept a Delia’s Winter Collectionból való. Csináltam már többször is az eredeti recept szerint, a crème fraîche tökéletesen helyettesíthető a tejföl és a tejszín keverékével, viszont a friss koriander tényleg összehasonlíthatatlanul finomabbá és aromásabbá teszi, mint a petrezselyem. Most nem volt itthon, így beértem ezzel a másik zölddel. Plusz szerintem túlzás a tálaláskor a tetejére a chili – pedig én nagyon szeretem a csípős ételeket–, mert így is eléggé csípős lesz.

Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik

Szent Mártonra nem a halála miatt emlékezünk
A középkor egyik legnépszerűbb szentjét élete, és nem halála miatt avatták szentté. A 4. században Szombathely környékén született Mártont jólelkűsége, felebaráti szeretete, betegek, és szegények iránti részvéte, egyszerű életmódja miatt a katonák, koldusok és számos mesterség védőszentjeként is tsiztelték. November 11. napja a néphagyományban a jobbágytartozás lerovásának ideje, melyet kiadós libalakomákkal és munkatilalommal ünnepeltek.
 
Szent Márton élete
Szent Márton 316-317 körül pogány, ugyanakkor nem alacsonyrendű – édesapja katona volt a császár hadseregében – római családban született a pannóniai Sabariában (a mai Szombathelyen). Fiatalkorát az itáliai Ticinumban (Pavia) töltötte, majd 15 éves korában a hadsereg tagja lett, azonban már gyermekkorától Isten szolgálatára vágyott. Katonaéveiben vitézsége mellett kitűnt jólelkűségével, felebaráti szeretetével, a betegek és a szegények iránti részvétével, egyszerű életmódjával. A legenda szerint Galliában, Ambianum (ma: Amiens) város kapujánál télen egy didergő koldusnak adta a köpenye felét. Ezt a jelenetet örökíti meg El Greco Szent Márton és a koldus (1597-99) című képe is.
 


Azt ezt követő éjszaka álmában megjelent neki Krisztus a fél köpenyben. Ez az esemény döntő fordulatot jelentett az életében, megkeresztelkedett és a katonai szolgálatból való felmentését kérte Julianus császártól, majd pappá szenteltette magát Pictavium (Poitiers) püspökével, Hilarius-szal. 
Hamarosan figyelmeztetést kapott álmában, hogy térjen vissza téríteni a szülőföldjére, Pannóniába. Később remeteként élt, majd szerzetesi közösségeket alapított Milánóban. Miután Itáliából az ariánusok elűzték, Rómába, majd onnan Galliába ment, ahol tovább folytatta a térítést. Keményen fellépett a pogányokkal szemben, templomaikat leromboltatta, őket pedig – sokszor csodák révén – Krisztus híveivé tette. 371-ben vagy 372-ben a nép és a papság tours-i püspökké választotta. A hagyomány szerint Márton elbújt a nagy megtiszteltetés elől a libák között, de a nagy gágogás elárulta. Márton püspökként is szigorú szerzetesi életet élt az általa alapított Maurimonasteriumi (Marmoutier) monostorban. Erős, önálló jellem volt, nemes egyszerűséggel és emberszeretettel, igazságérzettel és kitűnő népies szónoki képességgel megáldva. Minden évben sorra látogatta a vidéki egyházközösségeit, gyalog, szamárháton vagy dereglyén. Újszerű kezdeményezésével a felkeresett tanyákat és falvakat kezdetleges egyházközségi hálózatba szervezte. Egyik vidéki egyházkerületében, Candes-ban a 397-es évben megbetegedett és ott halt meg. Halálának napját a hagyomány november 8-ára, a temetését november 11-re teszi. Tours-i sírja híres zarándokhely lett. 
Már a középkorban sem volt egyértelmű, hogy vajon hol lehetett az életrajzírók (Sulpicius Severus, aki kortársa és egyben tanítványa volt, valamint Tours-i Gergely püspök) által emlegetett Sabaria, A 12. században kialakult legenda szerint Pannonhalma közelében, azonban a legenda csakhamar és hirtelen elhalt. Majd a 19. században a másik lehetséges Sabaria, Szombathely és Pannonhalma hosszas, a 20. századon is átívelő vitába kezdtek, míg végül a kutatások mai álláspontja szerint inkább Szombathely lehetett Márton szülővárosa.
A 12. századi Franciaországban bencés szerzetesek terjesztették azt a legendát, hogy a szent püspök királyi sarj, egy magyar uralkodó gyermeke. Ennek oka abban keresendő, hogy ezzel is növelni akarták szeretett szentjük, Márton tiszteletét.
 
Márton napja a gazdasági év zárása, és ekkor jártak le a munkaszerződések is. Ezen a napon kapták meg a bérüket a szolgálók és a szolgálólányok, és módjukban állt gazdát cserélni. A mesterek vacsorát adtak a legényeiknek, a gazdák a pásztorokat vendégelték meg. A néphagyomány szerint a boltokban ezen a napon gyújtják meg a gyertyát. Az adventi idő előtti utolsó ünnepi étkezés a Márton-napi lúd evése volt. A lakomán megkóstolják az új bort, mivel ennek Márton a „bírája”. Ezen a napon sütik a „marcipánt” is. Aki Magyarországon Márton éjszakáján álmodik, boldog lesz.
 
Márton és a bor
Szent Márton azon védőszentek egyike, aki életében ugyan nem volt kapcsolatban a borral, de ünnepének időpontja a must kiforrásával, az újbor kierjedésével esik egybe. Valószínűleg ez a momentum hívhatta életre a borral kapcsolatos Márton-napi szokásokat. Szent Márton és a bor szoros kapcsolatát  fejezi ki Nyugat-Európa számos szőlőtermő vidékén elterjedt hiedelem is, miszerint Márton Krisztushoz hasonlóan a vizet borrá tudja változtatni. Tours-i Gergely (538-594) Mártont a bor gyarapítójának és adományozójának nevezi. Feljegyzései szerint Tours-ban volt egy csodatévő szőlőtőke, melyet Márton ültetett. Gergely leírásában egy Ingetrud nevű apáca a szent sírjáról egy edénybe vizet gyűjtött. Ebből a vízből egy cseppnyi elegendő volt ahhoz, hogy a sírra helyezett félig töltött boros edény egy éjszaka alatt tele legyen borral.
 
A Márton-napi libalakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Ám akkoriban ez nem annyira a szentéletű püspökét eláruló szárnyasokkal függött össze, hanem azzal, hogy a cselédek az éves bérük mellé kaptak egy libát is, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. A legelőre nem hajthatták az állatokat, a takarmány meg túl drága volt, így nemcsak szárnyasokat vágtak, hanem egyéb haszonállatokat is. Ám e szokás gyökerei is mélyebbre, az aratási időszak végén álló pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át.
 
Márton napra mindenütt liba dukál, nálunk sem volt másképp. 
 
LIBASÜLT PÁROLT KÁPOSZTÁVAL ÉS TÖRT KRUMPLIVAL (4 személyre)
 
A libasülthöz:
  • 4 db libacomb és 1 db kicsontozott libamell (bár a kicsontozás nem a legjobb ilyenkor, ugyanis a mellcsont milyenségéből lehet megállapítani, milyen telünk lesz, ha hosszú és fehér, akkor hosszú és hideg lesz a tél, ha rövid és barna, akkor rövid és enyhe)
  • 1 nagyobb fej vöröshagyma
  • 6-8 gerezd fokhagyma
  • só, bors
  • 100 ml száraz fehérbor
A párolt káposztához:
  • 1 kg vöröskáposzta
  • 3 db alma
  • 3 kisebb fej lilahagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 kk frissen reszelt szerecsendió
  • ½ kk őrölt szegfűszeg
  • ½ kk őrölt szegfűbors
  • 1 kk őrölt fahéj
  • 4-5 ek balzsamecet
  • 3 csapott ek nádcukor
  • só, frissen őrölt bors

A tört krumplihoz: 

  • kb. 1 kg krumpliból főtt krumpli
  • 2-3 ek a kisült libazsírból
  • a puhára párolódott hagymadarabok és fokhagymagerezdek
 
A sütőt 180 °C-on előmelegítem. Előkészítem a libaalkatrészeket (tisztítás, tokozás), belerakom egy tűzálló tálba, megsózom és borsozom, a megtisztított hagymát 6 darabba vágva mellérakom, a megtisztított fokhagymagerezdeket úgyszintén. Aláöntöm a bort és fóliával lefedem, és a sütőbe tolom, 2 órát párolom.
A 2 óra letelte után kiveszem a kisült zsírból a libadarabokat, átrakom egy másik tálba, meglocsolom egy kevés szafttal és visszarakom a sütőbe, de most már 220 °C-ra emelem a hőmérsékletet, kb. 20-25 perc alatt pirosra sütöm.
 
A párolt káposztához a káposztát vékonyra szeletelem, az almát meghámozva és kimagozva felkockázom, a hagymákat félbevágom, majd vékonyan felszeletelem. A fokhagymát megtisztítom és apróra vágom.
Egy jó nagy öntöttvas edénybe lerakok egy réteg káposztát, majd hagyma és alma következik. Megszórom a fűszerekkel, a fokhagymával, sóval, borssal, cukorral és locsolok rá a balzsamecetből. Ezt háromszor megismétlem, a rétegek közé kis kockára vágott vajat is teszek.
 
 

 
A tetejére káposzta kerüljön, egy kevés vaj, só és bors. Lefedve 2 órát párolom, időközben néha megkeverem.
 


 
Ez rengeteg lesz, de nem baj, mert nagyon jól tűri a fagyasztást, el lehet tenni. (A recept öteletét szintén Deliától vettem, tavaly már egyszer megcsináltam, de most kénytelen voltam emlékezetből, mert ma hiába akartam megnézni az oldalán, nem tudtam, mert valami reklám jelent meg folyton, ez előfordult mostanában más receptjeivel is. Természetesen a receptes progimban sem volt már meg, annak az adatbázisát is sikerült egyszer elveszejtenem még az év elején, amikor rámjött a karbantarthatnék és nem figyeltem oda, újrainstalláltam a Leót ahelyett, hogy csak a repair disket választottam volna. Szóval ez most az adapted from vagy az inspired by kategória.)
 
Amikor a libát visszateszem a sütőbe, meghámozom a krumplit és annyi sós vízben, amennyi éppen ellepi, fedő alatt megfőzöm. Leszűröm, öntök rá a zsírból, beleteszem a hagymát és a fokhagymát, krumplinyomóval összetöröm.
Ebben a sorrendben minden egyszerre készül el, lehet tálalni. A hagyomány szerint 11 óra 11 perckor kéne a libának az asztalra kerülnie, én pontosan 6 órát késtem vele. Remélem, a hagyomány nem tartalmaz semmi retorziót az ilyen esetekre.

Gyors is, őszi is, minimalista is

Szeretem a sütőtököt, a színét, ahogy magába zárta a napot. Szeretem, hogy nyersen kemény és inkább törik, hasad, minthogy engedjen, de aztán bársonyos és krémes lesz a hőtől. Az ízét, hogy nem tolakodóan, csak messziről édes.
Szeretem a minimalizmust a lakberendezésben, az építészetben, és néha a főzésben is.
 
 
MINIMALISTA SÜTŐTÖKKRÉM-LEVES
 
  • 1 kg sütőtök*
  • 600 ml zsíros tej
  • 300 ml víz
  • 1 fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 zöldségleveskocka
  • 1 csipet frissen reszelt szerecsendió
  • só, bors
* A kanadai fajtát használtam.

A sütőtököt meghámozom, zöldséghámozóval nagyon gyorsan megy. Szeletekre vágom és kimagozom. A szeleteket kb. 2 cm-es kockákra vágom és egy nagyobb fazékba szórom. Azért nagyobb, mert a végén kell hely a turmixoláshoz.
A hagymát és a fokhagymagerezdeket megtisztítom, a hagymát negyedelem, úgy adom a sütőtökdarabokhoz, a fokhagymát egészben. Ráöntöm a tejet és a vizet, belerakom a leveskockákat, felteszem a tűzre. Belereszelem a szerecsendiót, sózom és borsozom. A sóval óvatosan kell bánni a leveskockák miatt, inkább a végén érdemes utánafűszerezni.
Felforralom, majd kissé mérsékelem alatta a tüzet, és félig lefedve (vigyázni kell, ki ne fusson a tej miatt) főzöm kb. 20-25 percet, vagy amíg a zöldségek megpuhulnak.
Botmixerrel pürésítem, forrón tálalom, egy kevés tökmagolajjal megpöttyözve a tetejét.