Karácsonyi mézeskalács torta

KARÁCSONYI MÉZESKALÁCS TORTA

A tortához:
6 db tojás
1 csipet só
150 g lágy nádcukor
1 1/2 tk fahéj
1/4 tk szegfűszeg
1/4 tk szegfűbors
1/8 tk szerecsendió
50 g (tápióka)keményítő

A krémhez:
500 g mascarpone
1 tk fahéj
1/8 tk szegfűszeg
1/8 tk szegfűbors
4-5 ek gyömbérszirup
3 ek méz
200 ml tejszín

A tetejére:
csokoládéforgács
arany színű szórócukor

 

christmashoney2

 

A sütőt előmelegítjük 200 °C-ra, két 18 cm-es kerek tortaformát kibélelünk sütőpapírral.
A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket a sóval nem túl kemény habbá verjük, aztán hozzáadunk 2 ek cukrot – amit a 150 g-ból veszünk el –, majd kemény habbá verjük.
A tojássárgákat a maradék cukorral habos-krémesre keverjük, beleszitáljuk a keményítőt és a fűszereket, simára keverjük.
Hozzáadunk a fehérjehabból, simára dolgozzuk, majd a krémet a maradék habra csorgatjuk, széles spatulával óvatosan beleforgatjuk. A masszát a két előkészített tortaformában egyenlően elosztjuk, betoljuk a sütőbe 25 percre.
Ha megsült kivesszük, a tortalapok szélét spatulával meglazítjuk, hogy ne essen be a közepe hűlés közben, így egyenletesebb lapokat kapunk.
Amikor kihűltek, úgy vágjuk el, hogy három egyforma vastagságú lapot kapjunk, azaz 2/3-1/3 arányban. A két vékonyabbat egymásra fektetjük, úgy használjuk fel.
A krémhez a mascarponét megpuhítjuk, hozzákeverjük a fűszereket, a gyömbérszirupot és a mézet, majd a habbá vert tejszínt.
A krémmel megtöltjük a három lapot, a torta oldalát is bevonjuk vele, majd a tetejére szórjuk a csokoládéforgácsot és a szórócukrot, ebből az oldalára is jusson.

Advertisements

Pavlova karácsonyra

A Pavlováknál szerintem nincsen egyszerűbben elkészíthető édesség, ami olyan látványos tud lenni, mint ezek. A lényeg, hogy az ember megtalálja/kikísérletezze a megfelelő alapot, tökéletesen ismerje hozzá a sütőjét is. Kifejezetten úgy van kitalálva, hogy előző nap megsüthessük az alapot, aztán amikor szükség van rá, nagyjából 15 perccel a tálalás előtt nekiállhatunk elkészíteni, összeállítani a cuccot.

KARÁCSONYI GRÁNÁTALMÁS PAVLOVA

A lapokhoz:
2 x 168 g tojásfehérje
2 x 1 csipet só
2 x 250 g finom szemcséjű kristálycukor
2 x 1 tk kukoricakeményítő
2 x 1 tk fehérborecet

A krémhez:
250 g mascarpone
1/2 tk vaníliapaszta
2 ek rózsavíz
400 ml tejszín

Az összeállításhoz:
1 db nagy gránátalma kiszedett magja
fenyőágacskák
1-2 tk porcukor

 

karipavlova3

 

A sütőt előmelegítjük 140 °C-ra. Két tepsire sütőpapírt teszünk.
Elkészítjük a két lapot: a tojásfehérjét a sóval felhabosítjuk elektromos habverővel, majd lassan, kanalanként adagolva hozzá a cukrot addig verjük, míg kemény és fényes hab lesz belőle. Ezután kisebb fokozaton hozzákeverjük a keményítőt és a borecetet.
Az egyik adagot az egyik sütőlapra rakjuk zárt lapot képezve, de vigyázzunk, hogy a spatulával csak egymás mellé rakjuk szorosan a halmokat, ne legyen köztük rés, de ne is kenegessük, lapítgassuk túlzottan.
A másik adagból koszorút formázzunk úgy, hogy a széles spatulára vett habadagokat próbáljuk függőlegesen egymás mellé halmozni. Az átmérője legyen kisebb, mint a zárt lapé.
A tepsiket berakjuk a sütőbe egymás alá, a sütőt légkeverésesre állítjuk és levesszük a hőmérsékletet 125-130 °C-ra. 80 percig sütjük a habot, félidőben gyorsan megcseréljük, hogy biztosan egyenletesen süljenek meg. Alapvetően nem kéne nyitogatni a teljes sütés és hűlés ideje alatt a sütő ajtaját, de ez van.
Ha lejárt a 80 perc, hagyjuk benne a lapokat másnapig.
Az összeállításhoz a mascarponét keverjük simára a vaníliával és a rózsavízzel, a tejszínt verjük kézi habverővel (így biztosan nem verjük túl) lágy habbá, de tartsa meg a formáját. A habból egy spatulányival lazítsuk fel a mascarponét, majd forgassuk bele a többi habot.
A krém 2/3-át halmozzuk kisebb adagokban az alsó lapra – ezt sem kell kenegetni, majd lenyomja a felső réteg, amennyire szükséges – amit már egy szép tálra raktunk, szórjuk meg a gránátalma nagyjával. Kerülhet krém a lap szélére is, hadd látszódjon ki a két réteg közül a gránátalmával együtt.
Ezután óvatosan rátesszük a kör alakú lapot, kis halmokban tesszük rá körben a maradék krémet, megszórjuk a még meglevő gránátalmával.
A fenyőágacskákat vízbe mártjuk, majd alaposan lerázzuk – így jobban tapad rá a porcukor majd, körben a torta tetejébe tűzzük és finoman megszórjuk az egészet porcukorral.

 

karipavlova5

Fordított körtetorta

Ősz van, körte van mindenütt. Ezt a szomszédból kaptam azzal, hogy tél közepére érik be, de a szomszédom saját bevallása szerint sosem éri meg azt az időt, ugyanis addigra megromlik, szóval nem kísérleteztem vele, most használjuk fel. Egyébként sem nagyon szeretem az ilyen utánérős gyümölcsöket, leszedjük a fáról, frissen felhasználjuk, annak van értelme. Nézegessem a szekrény tetején, meg persze…

GYÖMBÉRES KÖRTETORTA

A körteréteghez:
3 db nagyobb körte
60 g vaj
⅓ csésze nádcukor
2 db kandírozott gyömbér

A tésztához:
85 g vaj
1 csésze nádcukor
2 db tojás
⅓ tk vaníliapaszta
¼ csésze kókusztej
1 csésze liszt
½ csésze kókuszreszelék
1 tk sütőpor
1 csipet só

A sütőt előmelegítjük 165 °C-ra, egy 23 cm-es kerek tortaformát kibélelünk sütőpapírral.
A vajat a formába tesszük és így betesszük a sütőbe, míg elolvad. Kivesszük rászórjuk a cukrot, aztán a körtéket meghámozzuk, felszeleteljük és elrendezzük a formában a hajszálvékonyra szeletelt gyömbérrel együtt.
A tésztához nagyon puha vajat habosra verjük a cukorral, belekeverjük a tojásokat a vaníliával együtt, majd tovább verjük. Hozzákeverjük a kókusztejet.
Egy másik tálban elegyítjük a lisztet a kókuszereszelékkel és a sütőporral meg a sóval, a tojásos krémhez adjuk, simára keverjük. A masszát a körtére simítjuk és a formát betoljuk a sütőbe 1 ½ órára, 1 óra után ellenőrizzük, hogy a tű tisztán jön-e ki a sütiből, ha nem, visszatoljuk (nekem vissza kellett). Különben meg direkt jót tesz neki, ha minél tovább sül és karamellizálódni tud a cukros-vajas körte a forma alján.
Miután megsült, a formában hagyjuk hűlni 20-30 percet, majd tálra borítjuk és lehúzzuk róla óvatosan a sütőpapírt.
Tálaláskor lehet hozzá adni a gyömbér szirupjával felvert tejszínhabot is.

korte_fotor_collage

Szedertorta

Szinte sütés nélkül meg lehet csinálni ezt a jó kis tortát, amíg sül az alap, elkészíthetjük a krémet, gyakorlatilag le lehet tudni a tényleges munkát kb. ½ óra alatt, a többi meló a hűtőé.
De előbb menjünk át a szomszédba szedret szedni, ha már a saját áfonyánkat elverte az a nyomi jég még virág korában. A szeder se százas, ugyanis 3:1 arányban kell eldobálni, erősen penészedik, de még lesz egy rakat, legalábbis reméljük.

SZEDERTORTA

Az alaphoz:
100 g liszt
90 g vaj
40 g cukor

A krémhez:
250 g mascarpone
250 g szeder
4 ek cukor
½ rúd vanília
1 ek zselatin
300 ml tejszín

A tetejére:
100 g szeder
pár szem áfonya
50 g étcsokoládé
porcukor

A sütőt melegítsük elő 180 °C-ra, légkeveréssel 160 °C-ra.
A hideg vajat kockázzuk fel, morzsoljuk el egy tálban a liszttel és a cukorral, majd egy 17 cm-es kerek kapcsos tortaformába szórjuk a morzsát, egy kanál hátuljával egyenletesen lenyomkodjuk. Betesszük a sütőbe és 20-25 perc alatt világosra sütjük. Kivesszük, hagyjuk teljesen kihűlni. Kivesszük a formából – óvatosan, mert igazi kekszalap, törékeny. Egy tálra tesszük és tortakarikát teszünk köré. Betesszük a hűtőbe.
A krémhez a szedret robotgépbe tesszük, összetörjük, majd átnyomjuk szűrőn, a magokat kidobjuk. A szederpürét felmelegíítjük egy kisebb edényben – nem kell forralni, mert különben, ha túl meleg, meggyilkolja a zselatint. Elkeverjük benne a cukrot, ha felolvadt teljesen, a zselatint keverjük el benne egy kis habverővel. Ha a zselatin nem oldódna fel, átnyomjuk újra a szűrőn. Hagyjuk teljesen lehűlni, érdemes fémtálkában a hűtőbe rakni, néha átkeverni, hogy ne legyen csomós.
Miközben a szeder hűl, a mascarponét simára keverjük a vanília kikapart magjával, aztán belerakjuk a szederpürét, simára dolgozzuk.
A tejszínt kemény habbá verjük és a krémbe forgatjuk. Az alapot kivesszük a hűtőből – ebben az esetben sem baj, főleg ilyen időben, ha a tortakarika fém, ugyanis úgy könnyebben dermed majd a krém széle és nem folyik össze-vissza még véletlenül sem. De ha a mascarponét is közvetlenül a hűtőből vesszük elő és a szederpüré is már majdnem dermed, akkor ez nem fordulhat elő bármilyen is az a tortakarika.
Tehát az alapra öntjük a krémet, elsimítjuk a tetejét és 2-3 órára a hűtőbe tesszük dermedni.
Tálalás előtt kirakjuk pár szem szederrel – esetünkben a teljes áfonyatermést is felhasználtuk, megszórjuk csokoládéforgáccsal és nagyon kevés porcukorral.

szedertorta2-1

Pucér torta

Nem én: Holnap van valami dolgod?
Én: … Volna, ja, de az neked nem dolog, úgyhogy nem is mondom.
Nem én: Akkor süssél már valamit.
Én: …

Haladunk a trenddel, nem teszünk a torta oldalára a krémet, ami egyébként nagyjából ugyanannyi idő, mintha bekennénk, hiszen be kell, csak aztán az ember a spatulával lehúzza a cuccot. Ennyit a trendekről…

MÁLNÁS-RÓZSÁS PUCÉR TORTA

A piskótához:
6 db tojás
150 g cukor
50 g kakaópor
1 csipet só

Én tudom, hogy szinte minden krémes torta ezzel a piskótával készül az utóbbi időben, és valószínűleg kicsit unalmas is, de olyan jól lehet bármivel párosítani.

A krémhez:
400 g mascarpone
3 ek cukor
3 ek rózsaszirup
200 ml tejszín

Az összeállításhoz:
3-4 ek málnazselé
liofilizált málna
kakaótöret

A sütőt előmelegítjük 200 °C-ra, két 17 cm-es kerek tortaforma aljára sütőpapírt teszünk.
A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét a sóval kemény habbá verjük, a sárgáját a cukorral habosra keverjük. Erre rászitáljuk a kakaót, simára keverjük. aztán a fehérje ⅓-át belekeverjük, hogy fellazuljon. A többi habot óvatosan beleforgatjuk. Egyenlően elosztjuk a masszát a két formában és a sütőben kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. Kivesszük, hagyjuk húlni, majd meglazítjuk egy spatula segítségével a piskóták szélét és rácsra tesszük, hogy teljesen kihűlhessenek, végül lehúzzuk az aljukról a sütőpapírt.
Közben a mascarponét elkeverjük a cukorral és a rózsasziruppal.
Amitől igazi gyönyörűséges babarózsaszínű lesz a krém, de sajnos az örömünk nem tart túl sokáig, hiszen ez nyilván elmúlik neki, ahogy belekeverjük a habbá vert tejszínt. Ha mindenképpen ragaszkodunk a színhez, akkor ne rakjunk bele cukrot és használjunk több szirupot, merthogy bitang édes, nem lehet csak úgy kontrollálatlanul locsikálni, arról nem is beszélve, hogy ha túl sokat teszünk a krémbe, még a végén nem lesz elég jó tartása. Ugyan szirup és sűrű, de mégiscsak folyadék.
De legalább a rózsaíz és -illat megmarad, kis öröm is öröm.
Szóval, ha a krémmel készen vagyunk, tegyük egy tálra az egyik piskótát, kenjük meg a málnazselével, aztán jöhet rá a krém fele, arra a másik piskóta, málnazselé, krém másik fele. És ahogy fent már említettem, megoldjuk a csupaszítást, aztán a torta tetejét megszórjuk a liofilizált málnával és a kakaótörettel.

rozsamalna

Mediterrán kenyér

100 követője van a blognak. Yay! 200-an szeretik a fészbukon. Yay!
És mindezt úgy, hogy én bizony nem ígértem semmit, nincs ajándékozós lájkolásra buzdító játék se.
De azért lehet, hogy 1000-nél lesz.
Még a múlt vasárnap, nem, nem most, hanem amikor kezdődött a meleg, sütöttem kenyeret. Meg egyébként egész nap ment a sütő. Szerencsére a miénk olyan, hogy belül van meleg, nem kell elpusztulni a konyhában ilyen időben sem. 
Egyébként milyen idő legyen? Nyár van vagy mi.
Ebben az évben nem ládába ültettem a bazsalikomot, hanem egy jókora kaspóba, meg is lett az eredménye, burjánzik ész nélkül. Szerintem a többi fűszernövényt is így fogom ültetni, ugyanis a fűszerkertnek szánt kiskertben csak darvadoznak, pedig kapnak vizet, napfényt, minden földi jót. Oda majd virágokat rakok, ugyanis egészen fel vagyok lelkesülve James Wongon meg a Grow Your Own Drugs című műsoron, a könyveket is megszerzem. Lesz mindenféle kence meg gyógyító étek, de főleg szúnyogriasztó cucc, mert nem hagynak élni a rohadt dögök.
MEDITERRÁN KENYÉR
500 g liszt BL55
1 tasak (9 g) szárított élesztő
1 tk szárított bio rozskovász
1 tk nádcukor
1 tk só
275 ml langyos víz
2 ek extra szűz olívaolaj
2 ek finomra vágott lila és zöld bazsalikom
2 ek összevágott kapribogyó
A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sót és a kovászt.
A langyos vízben elkeverjük a cukrot, hozzákeverjük az élesztőt, majd az olajat is és az egészet a liszthez adjuk. 10-15 percig dagasztjuk a tésztát, aztán letakarva hagyjuk kelni 1 1/2 órát.
Ezután átdögönyözzük, kicsit kihúzogatjuk, rászórjuk a bazsalikomot és a kapribogyót, összegyúrjuk óvatosan és formára igazítjuk. A tetejét megszórjuk liszttel, két helyen rézsútosan megvágjuk egy éles késsel, hagyjuk további 45 percet pihenni.
Közben előmelegítjük a sütőt 200 °C-ra. A kenyér tetejét megspricceljük vízzel és nagyjából 45-50 perc alatt készre sütjük.

Epres-gyömbéres csokoládétorta

EPRES-GYÖMBÉRES CSOKOLÁDÉTORTA
125 g vaj
100 g étcsokoládé
2 db tojás
150 g nádcukor
½ tk vaníliapaszta
150 g fehér tönkölyliszt
1 tk sütőpor
1 csipet só
300 g eperdzsem
3 db szirupban eltett gyömbér

A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra, egy 17 cm-es kapcsos tortaformát kivajazunk.
A vajat és a csokoládét egy kis edényben alacsony hőmérsékleten összeolvasztjuk, majd félretesszük kihűlni.
A tojásokat a cukorral és a vaníliával nagyon habosra verjük. Ezután belekeverjük a csokoládét, a dzsemet és a kis kockákra vágott gyömbért.
Rászitáljuk a sütőporral és sóval elkevert lisztet, majd simára keverjük az egészet.
Az előkészített tortaformába simítjuk és 1 óra alatt megsütjük.