Céklaleves

Tegnap egy nagyon kedves barátnőmmel többek között arról beszélgettünk, hogy vajon miért esznek az emberek zacskós levest, amikor akár 5-10 perc alatt is lehet igazán jó tartalmas leveseket főzni. És ez tényleg nem ilyen gasztronáciság. Mondjuk én nem vagyok egy paradicsomleveses típus, de tényleg vesz az ember egy üveg natúr passatát, edénybe önti, hozzászórja az éppen választott fűszereket, rak bele kis mascarponét, felforralja és már ott is van a paradicsomkrém-leves kb. 3 perc alatt. Ez a barátnőm gyorsleves receptje.

Ezt nagyjából mindennel el lehet játszani, a mirelit zöldségek szerintem mindenki rendelkezésére állnak, úgy még tisztítani, hámozgatni sem kell. Azokból is készen van egy sűrű krémleves nagyjából 10 perc alatt turmixolással együtt.

És ezeket a leveseket úgy alakítjuk, ahogy akarjuk, laktóz- és gluténmentesre, nincsen bennük semmilyen nemkívánatos adalékanyag.

Az alábbi leves is elkészíthető ennyi idő alatt, ha natúr előre főzött vákumcsomagolt céklát veszünk pl. az L betűs közértben. De biztos máshol is van. Nekem egy kicsit több időbe telt, mert friss céklából csináltam, viszont volt időnk kivárni azt a ¾ órát.

 

KORIANDERES CÉKLAKRÉM-LEVES

650-700 g cékla
1 ek kókuszzsír
½ ek koriandermag
¼ tk kömény
¼ tk római kömény
1 fej lilahagyma
2 gerezd fokhagyma
1 ek bio balzsamecet
450 ml víz
400 ml sűrű kókusztej
só, bors

 

A céklát meghámozzuk, kis kockára vágjuk. Nem kell aggódni, a friss cékla megfogja az ember kezét ugyan, de nem annyira, mint a főtt, egy-két kézmosás után teljesen eltűnik.

Egy nagyobb edényben (gondoljunk a turmixolásra) felforrósítjuk a kókuszzsírt, hozzáadjuk a tisztított és szeletelt lilahagymát és fokhagymát, kicsit pároljuk.

Közben egy mozsárban összetörjük a fűszereket. Ha nem felejtjük el, szárazon meg is piríthatjuk a mozsár előtt őket, de anélkül is jó lesz. Az összetört fűszereket a hagymához adjuk, összepirítjuk.

A céklát a forró fűszeres kókuszzsírhoz adjuk, kevergetve átpirítjuk, hozzáadjuk a balzsamecetet, hagyjuk kissé elpárologni, majd felöntjük az egészet a vízzel, lefedjük az edényt és puhára főzzük a céklát, kb. 35 percig közepes lángon. Ezután beleöntjük a kókusztejet, sózzuk, borsozzuk, majd még 5 percig forraljuk, azonnal simára turmixoljuk.

Ha van otthon (nem volt), friss összevágott korianderzöldet szórunk tálaláskor a tetejére. Esetleg kókuszkrémből vert habbal tálalhatjuk.

 

koriandercekla
Végre esik a hó is.
Advertisements

Meggy, miegyéb

A kölcsönkertünkben vannak meggyfák többek között, nem is egyszerre érnek, ami persze tök jó, mert belátható mennyiségű meggy van egyszerre, nem kell megőszülni a magozásban. Szombaton leszedtük az éppen megérő adagot.

Van egyébként sárgabarack is, arról egy marha nagy ágat letört az egyik vihar, de még így is maradt rajta rengeteg. A diófa szegény nem olyan szép, viszont egészen sok van rajta ahhoz képest, milyen fákat látok mindenfelé, és lesz mandula is jócskán.

Sajnos ez a később érő megy nem olyan ízes, mint a két héttel ezelőtti, de azért ezzel-azzal fel lehet javítani. Pl. balzsamecettel, vörösbor ehhez a meglehetősen fanyar és kissé még talán kesernyés gyümölcshöz nem jó. A tonkabab a meggyhez szerintem kötelező, nem maradhatott ki az sem.
Lett torta meg dzsem is.

MEGGYES TORTA
A tortához:
125 g vaj
60 g napraforgóolaj
150 ml hideg víz
125 g nádcukor
50 g kókuszvirágcukot
1 tk vaníliapaszta
125 ml tejfol
2 db tojás
200 g liszt
42 g kakaópor
1 tk sütőpor
½ tk szódabikarbóna
1 csipet só
A krémhez:
250 g kimagozott meggy
100 g nádcukor
1 db tonkabab
½ tk vaníliapaszta
2 ek balzsamecet
100 ml víz
2 ek zselatinpor
250 g mascarpone
250 ml tejszín
jó adag csokoládéforgács a tetejére
A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra, egy 23 cm-es kapcsos kerek tortaformát kikenünk vajjal.
A vajat megolvasztjuk, hozzáadjuk az olajat, a vizet, a cukrot és a vaníliát, majd habverővel simára keverjük, a cukor olvadjon el.
Hozzáadjuk a tojásokat és a tejfölt, ezekkel is simára keverjük.
Egy tálba szitáljuk a lisztet és a kakaóport, hozzáadjuk a sütőport, a szódabikarbónát és a sót, majd a vajas-olajos krémhez keverjük.
A masszát az előkészített tortaformába öntjük, betesszük a meleg sütőbe és 45 perc alatt készre sütjük (tűpróba).
Ha a torta kész, kivesszük a sütőből, hagyjuk a formában kb. 10 percig hűlni, majd tálra tesszük, kihűtjük, két lapba vágjuk.
A krémhez egy edényben összekeverjük a meggyet a cukorral, de a cukorból előbb vegyünk el 2 ek-lal.
Hagyjuk állni a meggyet legalább 20 percig, majd reszeljük bele a tonkababot, adjuk hozzá a vaníliát és tegyük a tűzre, forraljuk fel, ekkor adjuk hozzá a balzsamecetet, rottyantsunk rajta párat, míg az ecet ereje elmegy, aztán húzzuk le a tűzről.
Közben a vízbe áztassuk be a zselatint pár percre, aztán adjuk a még meleg meggyhez, keverjük el alaposan, hűtsük ki. Aztán tegyük a hűtőbe, ellenőrizzük időről időre, hogy elkezdett-e már megdermedni, mindig keverjük át, hogy majd a krémben ne legyenek kis piros csomók.
A mascarponét keverjük ki 1 ek cukorral, a tejszínbe szintén keverjünk 1 ek cukrot és verjük nem túl kemény habbá, majd óvatosan keverjük a mascarponéhoz. Ha a meggyes cucc kihűlt és elkezd zselésedni, adjuk a mascarponés krémhez, keverjük simára.
Állítsuk össze a tortát: az alsó tésztalap köré tegyünk egy tortakarikát, simítsuk rá a krém felét, rakjuk rá a másik tésztalapot, erre pedig a krém másik felét tegyük. Tegyük be a hűtőbe legalább 2 órára.
Ezután vegyük ki, távolítsuk el a tortakarikát, és a torta tetejét bőven szórjuk meg étcsokoládéból készül forgácsokkal.
És sikerült az év legbénább fotóját is megcsinálni, botrányosan fújt a szél, vitt mindent, a csokiforgácsot is.
A dzsemhez a meggyet kimagozzuk, tisztán kimérünk 3 kg-ot egy nagyobb edényben lecukrozzuk 750 g cukorral, hagyjuk jó 1/2 órát állni, aztán feltesszük a tűzre, beleteszünk 1 db felhasított vaníliát és belereszelünk 2 db tonkababot, felforraljuk.
Két tasak 3:1-ben zselésítőt kevés cukorral elkeverünk, majd a gyümölcshöz adjuk állandó kevergetés mellett. Hagyjuk a dzsemet forrni kb 20 percig, hozzáadunk 60-75 ml balzsamecetet, forraljuk még pár percig, míg az ecet ereje elmegy.
Forrón kis üvegekbe töltjük, az üvegeket lezárjuk és pár percre a tetejükre állítjuk.

Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik

Szent Mártonra nem a halála miatt emlékezünk
A középkor egyik legnépszerűbb szentjét élete, és nem halála miatt avatták szentté. A 4. században Szombathely környékén született Mártont jólelkűsége, felebaráti szeretete, betegek, és szegények iránti részvéte, egyszerű életmódja miatt a katonák, koldusok és számos mesterség védőszentjeként is tsiztelték. November 11. napja a néphagyományban a jobbágytartozás lerovásának ideje, melyet kiadós libalakomákkal és munkatilalommal ünnepeltek.
 
Szent Márton élete
Szent Márton 316-317 körül pogány, ugyanakkor nem alacsonyrendű – édesapja katona volt a császár hadseregében – római családban született a pannóniai Sabariában (a mai Szombathelyen). Fiatalkorát az itáliai Ticinumban (Pavia) töltötte, majd 15 éves korában a hadsereg tagja lett, azonban már gyermekkorától Isten szolgálatára vágyott. Katonaéveiben vitézsége mellett kitűnt jólelkűségével, felebaráti szeretetével, a betegek és a szegények iránti részvétével, egyszerű életmódjával. A legenda szerint Galliában, Ambianum (ma: Amiens) város kapujánál télen egy didergő koldusnak adta a köpenye felét. Ezt a jelenetet örökíti meg El Greco Szent Márton és a koldus (1597-99) című képe is.
 


Azt ezt követő éjszaka álmában megjelent neki Krisztus a fél köpenyben. Ez az esemény döntő fordulatot jelentett az életében, megkeresztelkedett és a katonai szolgálatból való felmentését kérte Julianus császártól, majd pappá szenteltette magát Pictavium (Poitiers) püspökével, Hilarius-szal. 
Hamarosan figyelmeztetést kapott álmában, hogy térjen vissza téríteni a szülőföldjére, Pannóniába. Később remeteként élt, majd szerzetesi közösségeket alapított Milánóban. Miután Itáliából az ariánusok elűzték, Rómába, majd onnan Galliába ment, ahol tovább folytatta a térítést. Keményen fellépett a pogányokkal szemben, templomaikat leromboltatta, őket pedig – sokszor csodák révén – Krisztus híveivé tette. 371-ben vagy 372-ben a nép és a papság tours-i püspökké választotta. A hagyomány szerint Márton elbújt a nagy megtiszteltetés elől a libák között, de a nagy gágogás elárulta. Márton püspökként is szigorú szerzetesi életet élt az általa alapított Maurimonasteriumi (Marmoutier) monostorban. Erős, önálló jellem volt, nemes egyszerűséggel és emberszeretettel, igazságérzettel és kitűnő népies szónoki képességgel megáldva. Minden évben sorra látogatta a vidéki egyházközösségeit, gyalog, szamárháton vagy dereglyén. Újszerű kezdeményezésével a felkeresett tanyákat és falvakat kezdetleges egyházközségi hálózatba szervezte. Egyik vidéki egyházkerületében, Candes-ban a 397-es évben megbetegedett és ott halt meg. Halálának napját a hagyomány november 8-ára, a temetését november 11-re teszi. Tours-i sírja híres zarándokhely lett. 
Már a középkorban sem volt egyértelmű, hogy vajon hol lehetett az életrajzírók (Sulpicius Severus, aki kortársa és egyben tanítványa volt, valamint Tours-i Gergely püspök) által emlegetett Sabaria, A 12. században kialakult legenda szerint Pannonhalma közelében, azonban a legenda csakhamar és hirtelen elhalt. Majd a 19. században a másik lehetséges Sabaria, Szombathely és Pannonhalma hosszas, a 20. századon is átívelő vitába kezdtek, míg végül a kutatások mai álláspontja szerint inkább Szombathely lehetett Márton szülővárosa.
A 12. századi Franciaországban bencés szerzetesek terjesztették azt a legendát, hogy a szent püspök királyi sarj, egy magyar uralkodó gyermeke. Ennek oka abban keresendő, hogy ezzel is növelni akarták szeretett szentjük, Márton tiszteletét.
 
Márton napja a gazdasági év zárása, és ekkor jártak le a munkaszerződések is. Ezen a napon kapták meg a bérüket a szolgálók és a szolgálólányok, és módjukban állt gazdát cserélni. A mesterek vacsorát adtak a legényeiknek, a gazdák a pásztorokat vendégelték meg. A néphagyomány szerint a boltokban ezen a napon gyújtják meg a gyertyát. Az adventi idő előtti utolsó ünnepi étkezés a Márton-napi lúd evése volt. A lakomán megkóstolják az új bort, mivel ennek Márton a „bírája”. Ezen a napon sütik a „marcipánt” is. Aki Magyarországon Márton éjszakáján álmodik, boldog lesz.
 
Márton és a bor
Szent Márton azon védőszentek egyike, aki életében ugyan nem volt kapcsolatban a borral, de ünnepének időpontja a must kiforrásával, az újbor kierjedésével esik egybe. Valószínűleg ez a momentum hívhatta életre a borral kapcsolatos Márton-napi szokásokat. Szent Márton és a bor szoros kapcsolatát  fejezi ki Nyugat-Európa számos szőlőtermő vidékén elterjedt hiedelem is, miszerint Márton Krisztushoz hasonlóan a vizet borrá tudja változtatni. Tours-i Gergely (538-594) Mártont a bor gyarapítójának és adományozójának nevezi. Feljegyzései szerint Tours-ban volt egy csodatévő szőlőtőke, melyet Márton ültetett. Gergely leírásában egy Ingetrud nevű apáca a szent sírjáról egy edénybe vizet gyűjtött. Ebből a vízből egy cseppnyi elegendő volt ahhoz, hogy a sírra helyezett félig töltött boros edény egy éjszaka alatt tele legyen borral.
 
A Márton-napi libalakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Ám akkoriban ez nem annyira a szentéletű püspökét eláruló szárnyasokkal függött össze, hanem azzal, hogy a cselédek az éves bérük mellé kaptak egy libát is, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. A legelőre nem hajthatták az állatokat, a takarmány meg túl drága volt, így nemcsak szárnyasokat vágtak, hanem egyéb haszonállatokat is. Ám e szokás gyökerei is mélyebbre, az aratási időszak végén álló pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át.
 
Márton napra mindenütt liba dukál, nálunk sem volt másképp. 
 
LIBASÜLT PÁROLT KÁPOSZTÁVAL ÉS TÖRT KRUMPLIVAL (4 személyre)
 
A libasülthöz:
  • 4 db libacomb és 1 db kicsontozott libamell (bár a kicsontozás nem a legjobb ilyenkor, ugyanis a mellcsont milyenségéből lehet megállapítani, milyen telünk lesz, ha hosszú és fehér, akkor hosszú és hideg lesz a tél, ha rövid és barna, akkor rövid és enyhe)
  • 1 nagyobb fej vöröshagyma
  • 6-8 gerezd fokhagyma
  • só, bors
  • 100 ml száraz fehérbor
A párolt káposztához:
  • 1 kg vöröskáposzta
  • 3 db alma
  • 3 kisebb fej lilahagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 kk frissen reszelt szerecsendió
  • ½ kk őrölt szegfűszeg
  • ½ kk őrölt szegfűbors
  • 1 kk őrölt fahéj
  • 4-5 ek balzsamecet
  • 3 csapott ek nádcukor
  • só, frissen őrölt bors

A tört krumplihoz: 

  • kb. 1 kg krumpliból főtt krumpli
  • 2-3 ek a kisült libazsírból
  • a puhára párolódott hagymadarabok és fokhagymagerezdek
 
A sütőt 180 °C-on előmelegítem. Előkészítem a libaalkatrészeket (tisztítás, tokozás), belerakom egy tűzálló tálba, megsózom és borsozom, a megtisztított hagymát 6 darabba vágva mellérakom, a megtisztított fokhagymagerezdeket úgyszintén. Aláöntöm a bort és fóliával lefedem, és a sütőbe tolom, 2 órát párolom.
A 2 óra letelte után kiveszem a kisült zsírból a libadarabokat, átrakom egy másik tálba, meglocsolom egy kevés szafttal és visszarakom a sütőbe, de most már 220 °C-ra emelem a hőmérsékletet, kb. 20-25 perc alatt pirosra sütöm.
 
A párolt káposztához a káposztát vékonyra szeletelem, az almát meghámozva és kimagozva felkockázom, a hagymákat félbevágom, majd vékonyan felszeletelem. A fokhagymát megtisztítom és apróra vágom.
Egy jó nagy öntöttvas edénybe lerakok egy réteg káposztát, majd hagyma és alma következik. Megszórom a fűszerekkel, a fokhagymával, sóval, borssal, cukorral és locsolok rá a balzsamecetből. Ezt háromszor megismétlem, a rétegek közé kis kockára vágott vajat is teszek.
 
 

 
A tetejére káposzta kerüljön, egy kevés vaj, só és bors. Lefedve 2 órát párolom, időközben néha megkeverem.
 


 
Ez rengeteg lesz, de nem baj, mert nagyon jól tűri a fagyasztást, el lehet tenni. (A recept öteletét szintén Deliától vettem, tavaly már egyszer megcsináltam, de most kénytelen voltam emlékezetből, mert ma hiába akartam megnézni az oldalán, nem tudtam, mert valami reklám jelent meg folyton, ez előfordult mostanában más receptjeivel is. Természetesen a receptes progimban sem volt már meg, annak az adatbázisát is sikerült egyszer elveszejtenem még az év elején, amikor rámjött a karbantarthatnék és nem figyeltem oda, újrainstalláltam a Leót ahelyett, hogy csak a repair disket választottam volna. Szóval ez most az adapted from vagy az inspired by kategória.)
 
Amikor a libát visszateszem a sütőbe, meghámozom a krumplit és annyi sós vízben, amennyi éppen ellepi, fedő alatt megfőzöm. Leszűröm, öntök rá a zsírból, beleteszem a hagymát és a fokhagymát, krumplinyomóval összetöröm.
Ebben a sorrendben minden egyszerre készül el, lehet tálalni. A hagyomány szerint 11 óra 11 perckor kéne a libának az asztalra kerülnie, én pontosan 6 órát késtem vele. Remélem, a hagyomány nem tartalmaz semmi retorziót az ilyen esetekre.

Füge továbbra is

Miután a fügefáról naponta 2-3 kg gyümölcsöt lehet leszedni, kénytelenek vagyunk kezdeni vele valamit. Osztogatjuk, a múltkor dzsemet csináltam belőle. A tavalyi pálinkának való még nincs kifőzve, ezért aztán egyelőre nincs hely az újabb adagnak a hordóban. Osztogatni nem lehet folyton, nem szereti mindenki. Ilyet! 

A fügebor gyártásához momentán nincs kedvem, túl macerásnak látom. Őszintén szólva annál meg sokkal nemesebb dolognak tartom – egyébként gőzöm sincs, hogy miért –, hogy itóka legyen az összesből.
Ma kitaláltam, hogy szívesen csinálnék vörösborral-balzsamecettel köretnek valami húshoz. A valami hús egy sült kacsa lett. Persze ez nem megoldás a fügeproblémára, miután összesen 6 db-ot használtam. 
 
KACSASÜLT VÖRÖSBOROS FÜGÉVEL 4 személyre
 
A kacsához:
  • 1 pecsenyekacsa (szerintem jó a hízott is, még hamarabb is megsül)
  • 2 fej hagyma
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • só, bors
 
A vörösboros fügéhez:
  • 8 db nagyobb, érett füge
  • 200 ml vörösbor
  • 100 ml balzsamecet
  • 1-2 ek nádcukor (Függ a bor savasságától és természetesen az ízlésünktől. Én 1 ek-nyival kezdtem, aztán amikor már kezdett redukálódni a bor, megkóstoltam és szórtam még bele kb. ½ ek-lal.)
  • 1 tk vaníliaesszencia
  • 4 szem szegfűbors
  • ½ rúd fahéj
  • 3-4 tekerésnyi frissen őrölt bors 
 
A kacsát alaposan megmosom hideg víz alatt, teljesen szárazra törlöm, a mellén és a combján bevagdosom a bőrt, kívül-belül besózom és borsozom. Sütőtálba rakom, mellé szórom a megtisztított, negyedelt hagymákat és a fokhagyma gerezdeket. Fóliával letakarom és 220 °C-on párolom 90 percig. Leveszem róla a fóliát, majd 1 órán keresztül sütöm, jó ropogós-pirosra.
 
Közben a bort egy nyeles lábosban összeöntöm a balzsamecettel, beleszórom a cukrot és belerakom a fűszereket. Elkezdem gyöngyözve forralni. Megmosom a fügéket és a forrásban levő fűszeres borba rakom őket, néha megforgatva főzöm kb. 5 percig. Kiszedem a fügéket és a fűszeres bort beforralom kb. 100-120 ml-re. Ez jó 25-30 perc.
 
A húst vékonyra szeletelve tányérra rakom, mindegyik tányérra 2-2 fügét félbevágva és meglocsolva a mártással. Olyan gyorsan nekiláttunk, hogy nem volt érkezésem fényképeket csinálni.