Nyomi naphoz nyomi saláta illik

Pár napos szerencsétlenkedés után ma végre sikerült megoldani a blog fennmaradását az eredeti helyén, mert az egyéb lehetőségek a következők voltak, miután nem voltam képes jó ideig megoldani a Bloggerről Bloggerre való export-import kérdést:

  1. Átköltözöm a WordPress-re – ott ugye egy gombnyomásra importálnak, nem kell fájlokat lementegetni –, de az azzal járt volna, hogy megint több hónapot azzal kell töltenem, hogy felfogjam a működését. És egyébként is utáltam ott a sablonokat – kevés sablon kevés és nem egységes variálási lehetőséggel. Plusz az összes bejegyzés tök gusztustalanul rendetlen, egyenként kellet volna rendezgetni, a hajam kihullott volna. Vannak előnyök is, plédául a hierarchiába rendezhető kategóriák, na de ezt azért kevésnek találtam.
  2. Új blogot indítok és egyenként átmásolom a bejegyzéseket, a hozzászólások elvesznek és egyébként is kihullik a hajam szintén, mire végzek.

Aztán ma felfedeztem, hogy vissza lehet állítani a régi címet, a domain nélkülit. Azt hittem, megfogtam az isten lábát, meg hogy a megoldás zseniális, ugyanis azzal hitegettek, hogy a régi címről majd jól átirányítanak mindenkit erre az újra. Hát nem irányítanak ezek senkit sehova. Közlik, hogy az oldal nem létezik. Azaz nyugodtan indíthattam volna új blogot, mert közben az export-import is sikerült, tehát minden cucc megvolt, csak ugye a kutya nem találta volna meg, ahogy ezt sem.

De nem baj, Szepyke kisegített a nyomorban. Hálás köszönet neki innen is.

Egyszer, sok évvel ezelőtt még a BBC-n Jamie paradicsomsalátát készített, amiben az volt a truváj, hogy csak szétnyomigálta a paradicsomokat. Azóta akartam én is ilyesmit csinálni, de valahogy sosem jutott eszembe aktuálisan, ma viszont igen.

Szedtem is egy adag koktélparadicsomot a kertben és nekiálltam szétnyomkodni őket. Ha valaki szintén erre adja a fejét, kizárólag munkás ruhában vagy kórboncnokoknak való kötényben csinálja. Én átöltöztem utána.

„NYOMI” PARADICSOMSALÁTA

500 g koktélparadicsom

1-2 ek extra szűz olívaolaj

1 csipet himalaya só

1 csipet füstölt só

frissen őrölt bors

1 db piros chili

1 marék olívabogyó

1 ek kapribogyó

3 ág bazsalikom

A paradicsomokat szétnyomkodtam, egy tálban összekevertem a kétféle sóval, a borssal, hozzákevertem a kimagozott és finomra vágott chilit, meglocsoltam az olívaolajjal. Az olívabogyókat is szétnyomkodva adtam hozzá. A kapribogyót és a száráról letépkedett bazsalikomot rászórtam, az egészet elkevertem. A salátát ½ órára a hűtőbe tettem érni.

Közben megsütöttem a zöldborsó fasírtkákat – bioboltban vettem a port. Nagyon praktikus, csak 200 ml vizet kell hozzákeverni, 15 percig pihentetni, aztán a kis golyókká formázott cuccot megsütni olajban.

Cukkinisaláta

Jobban szeretem a cukkinit nyersen, de az üzletekben és a piacokon a legritkább alkalommal lehet kapni salátának való darabokat. Nem egészen értem, hogy miért kell megnöveszteni tök nagyságúra szerencsétlent. Nem mondom, az is használható, ha cukkinifőzeléket készít az ember a tökfőzelék mintájára.
Már csak azért is érdemes nyersen enni, mert a közhiedelemmel ellentétben a cukkininek igenis van saját íze. Viszont ilyesmire tényleg csak ezek a max. 10-12 cm-es darabok alkalmasak. Olaszországban a piacok tele vannak ezzel a nagyságúval mindenféle színekben. Párszor, amikor ott jártunk, én az utolsó napon kiborítottam mindenkit azzal, hogy kötelező volt piacra menni és bébicukkinit venni. Akkoriban a Móricznál laktam és esély sem volt ilyemihez jutni.
Amikor aztán lett telkünk, mindig ültettünk pár bokorral, és most is szerencsére csak ki kell mennem a kertbe és szednem, ha ráóhajtkozom.

BAZSALIKOMOS CUKKINISALÁTA FETÁVAL
6 db bébicukkini
3-4 ág zöld bazsalikom
3-4 ág lila bazsalikom
1 ek apróra vágott snidling
1 csipet só
frissen őrölt bors
4-5 ek extra szűz olívaolaj
2 ek citromlé
80 g feta

A cukkinit vékonyan felkarikáztam, egy tálba raktam, sóztam, borsoztam, rátépkedtem a bazsalikomot, meglocsoltam az olívaolajjal és a citromlével, hozzáadtam a snidlinget, rámorzsoltam a sajt nagy részét, kézzel összeforgattam az egészet. Nagyjából 20 percre a hűtőbe tettem érni.
Tálaláskor locsoltam még rá egy kevés olívaolajat, a tetejére morzsoltam a maradék sajtot, tekertem még rá borsot és megszórtam egy kis apróra vágott snidlinggel.

Ha nincs pogácsa, jó a csiga is

Szombaton megint kolbászt töltöttünk. Egyre nagyobb mennyiséget kell megcsinálni, ugyanis egyre többen szeretnének belőle. Nagyon szeretem az ilyen házi készítésű dolgokat, de éppen szombaton tényleg a hátam közepére kívántam az aktust. És ha nem lett volna elég ez, a család benyögte, hogy hol a heti rendes pogácsa? Most nem azért, de a múlt héten kétszer is sütöttem.
Mondtam, hogy ne álmodozzanak, nem vagyok hajlandó a kolbászozás után pogácsát gyártani, de a maradék húsból esetleg csinálhatok csigákat, a múltkorihoz hasonlót. Kicsit megéljeneztek, de elcsendesedés lett a vége, mert rájuk néztem. (S. szokta nekem mondani, hogy „ne nézzél, rosszabb, mintha szólnál”.)

FŰSZERES HÚSOS CSIGÁK

1 csomag mirelit leveles tészta – 6 lapos az Aldiból
450 g kolbászhús
120 g gouda
1½ ek „majdnempesztó”
frissen őrölt bors
½ tk füstölt só
1 tojásfehérje

    A kolbászhúst összekevertem a reszelt sajttal és a fűszerekkel.
    A tésztát felengedtem, lisztezett felületen kinyújtottam, mindegyik darabot megkentem a töltelékkel, majd szorosan feltekertem. A tésztadarabok szélét megkentem tojásfehérjével, hogy a tekercsek ne jöjjenek szét. Kb. 1 cm vastagra szeleteltem, sütőpapírral bélelt tepsire raktam, és 200 °C-on készre sütöttem, nagyjából 20 perc kellett.
    A képen látható pár darab jóval világosabb csiga, sosem elég a hús. Az egyik tésztalapnak csak kb. az  ¼-ére volt elég a fűszeres hús, így a többi részét megkentem 1 tk „majdnempesztóval”, szórtam rá kb. 3-4 ek reszelt sajtot, kentem rá 1 ek tejfölt, megsóztam kicsit és borsot őröltem rá. Legközelebb azt hiszem, az összes csiga valami hasonló lesz inkább.
    A megpróbáltatások után megint elvonultam filmeket nézni.
    Abszolváltam Terry Gilliam Parnassus dokiját. Igen, abszolváltam. Egyfelől ígértem legkedvencebb barátnémnak, hgy majd referálok a darabról, másfelől szerintem már elég nagy elvárásokkal vagyok Terry Gilliammel szemben, ez a film nem váltotta be a várakozásaimat. Nem rossz, nem rossz, de volt már jobb is. A Faust-történetet láthatjuk rongyokban.
    Azt viszont kétségtelenül vicces nézni, hogy ki a legjobb Heath Ledger, ha éppen nem Heath Ledger van a képen.
    Ugyan BBC-s Wallander-sorozat második 3 részét már kb. 1 hónappal ezelőtt néztem meg, de valahogy mindig elfelejtettem emlegetni. Pedig.
    Tavaly már írtam Kenneth Branagh-ról ebben a szerepben, akkor azt találtam róla írni, hogy eléggé szentimentálisra vette a figurát. Na, hát ebben a második szériában még vélelenül sem az.
    Furcsa, hogy mennyire érintésnélküliek a kapcsolatok ezekben a történetekben. Persze, ha pl. Bergman filmjeire gondolok, akkor mit lehet csodálkozni.
    A filmek operatőrét is meg kell említeni feltétlenül, egyszerűen gyönyörűek a képek. Igor Martinovic-nak hívják. A Man on Wire című dokumentumfilmért Oscar-díjat kapott.
    A The man who smiled (eredetileg Mannen som log) című történetben van egy olyan kastélybelső, hogy teljesen kész voltam. Ne a mesei kastélyokra gondoljunk. Szinte teljes fehérség mindenütt, hófehérek a falak, igazából egy ebédlőcsarnokot kell elképzelni. Ehhez semmi barokkos enteriőr, nem. Nagy alumíniumvázas üvegasztal fehér műanyag székekkel. És gyönyörű, mert olyanok a fények. Meg mert letisztult. A falak glettelés nélkül, semmi simaság a fehér festék alatt. Szeretem a minimalizmust. (Nem úgy, ahogy Böske a péksüteményt a Fekete viperában.)
    Plusz jóság, hogy Tom Hiddlestont is láthatjuk az összes epizódban mint Wallander egyik beosztottját.
    Lesz harmadik széria is ebben az évben. Még az is lehet, hogy Mankell összes történetét feldolgozzák. Mondjuk, nem bánnám.

    Bazsalikom és menta

    A fűszereim a teraszon, ha nem ládákban és cserepekben lennének, már régen dzsungellé fejlődtek volna. Ebben az évben nagyon szépen nőnek. 

     
    Ma két kedvencemet – a bazsalikomot és a mentát használtam egy egyszerű, ámde nem is olyan rövid idő alatt elkészíthető tésztaételhez, amelyet Delia receptje inspirált. Mire az ember leszedi azt a sok levélkét a szárakról, kihullik a haja…

    MENTÁS-BAZSALIKOMOS PENNE LIME-MAL ÉS PARMEZÁNNAL
     
    • 500 g penne
    • 3 nagy marék friss bazsalikomlevél
    • 2 nagy marék friss mentalevél
    • 3-4 szál újhagyma a zöldjével együtt
    • 2 gerezd fokhagyma
    • 1 lime leve és reszelt héja
    • 40-50 g reszelt parmezán
    • 1 tk só
    • 1 tk egész feketebors, mozsárban megtörve
    • 4 ek extraszűz olívaolaj
    • reszelt limehéj a tálaláshoz
    Egy nagyobb fazékban vizet forraltam a tésztához. Már tényleg nem tudom, ki mondta (talán Nigella), hogy a tészta főzővize legyen olyan sós, mint a tenger…
    A parmezán kivételével mindent a robotgépbe raktam és gyönyörűséges zöld fűszerpasztává zúztam.
    A tésztát leszűrtem és azonnal visszaborítottam a fazékba, ráraktam a fűszerpasztát, picit visszatettem a forró tűzhelyre és alaposan összekevertem.
    Tálba raktam, megszórtam a reszelt parmezánnal és a lime reszelt héjával.