Kiscsillagom, manióka

Kezd fellendülni a szociális életünk a kertben és a környékén. Igen aktív szomszédaink vannak, főleg az egyik, F. szomszéd. Újabban kiscsallagom lettem neki, aminek nem tudok maradéktalanul örülni, ezt be kell vallanom. Nem mondhatnám, hogy nem szeretem a társaságot, de csak módjával, és hát kevésbé agilis emberekkel, na.
Viszont F. szomszéd térül-fordul, kerül vödör 8 db, létra 2 db, reggel szedett friss csiperke vagy 2,5 kg. Az ígéretek között van szilvapálinka, előző lakó által elcseszett kiskert miatt garázs ázásának kijavítása, és tartok tőle, hogy nem tudok olyat kiejteni a számon, amire ne tudna azonnal megoldást. Ezért aztán jól meggondolom, mit beszélek, mert hát ugye mit kérnek majd cserébe… Nem szeretem én ezt, bármennyire is nyavíkolásnak tűnik.
Jó, mondjuk a gomba ellenében van sárgabarack, remélem, le is van tudva, leszedte az adagját a fánkról.
A szilvapálinkát kifizetjük, nincs ugyanhagydmár meg ilyenek.
Ellenben a kiskert téma rázósabb. Eleve az otthon van nálunk. Meg mi úgy gondoltuk, kifizetjük a munkát, ahogy azt ugye illik. De gyanús nekem, hogy barátilag gondolja kisebb mulatozás fejében: ebéd, vacsora, sörök stb. Amivel olyan sok baj nincs is, de a satöbbi, amivel nem vagyok kibékülve. Mindenesetre majd próbálok nem jelen lenni az akciónál.
A fentieknek egyébként egyáltalán nincs köze a poszt további részéhez.
Gyerekkoromban, amikor Molnár Gábor könyveit olvastam és fújtam kívülről szinte az összes Amazonas mentén fellelhető kígyó nevét latinul is, az emlősök nevét latinul már nem, de azért azok is nagyon mentek, még a madarakkal is megbékéltem. Szóval akkoriban sosem gondoltam volna, hogy majd egyszer eszem maniókát, hacsak el nem utazom arra a vidékre én is. Aminek egy ideig megvolt az esélye, mert feltétlenül biológus vagy valami hasonló akartam lenni, pl. óvodás koromban sebészet vagy fogászat, ami persze elég távoli asszociációkat kíván, de azért még sincs olyan messze a biológiától. De aztán ezzel valahogy felhagytam, pedig apukám elmondása szerint nyertem én biológia versenyt is, budapestit, de ez az emlék nekem például egyáltalán nincs meg, ami mindenképpen fura. Arra emlékszem, hogy jártam szakkörre és boncoltam bikaszemet, ilyenek.
De egyébként azért sem gondoltam, hogy fogok valaha enni maniókát, mert Molnár Gábornak igencsak tele volt a hócipője vele, lévén szinte az egyetlen táplálék, amit magával tudott vinni és tárolgatni a párás melegben a dzsungelben, és persze folyton ezt enni. Nyilván ha az általam annyira csodált vadász és gyűjtő nincs vele megbékélve, akkor én minek ennék ilyesmit.
Egyébként is tök veszélyes cucc, van vele elég macera, hogy kiválasszák belőle a hidrogén cinaidot, amit bizony tartalmaz a gyökere. A gyökerekből készül a gyöngy, a liszt és a pehely is, amit olyan előszeretettel használunk sűrítésre és pudingnak a magas keményítőtartalma miatt. Van még benne ez-az: vitaminok, ásványi anyagok is, de ezek inkább a leveleiben lelhetők fel nagyobb mennyiségben, azokat lehet enni csak úgy is, mint a spenótot.
A gumókat fáradságos munkával lereszelik a bennszülött asszonyok spéci reszelőn, aztán kinyomkodják, főzik, a hevítéssel válik ki a cianid, a visszamaradó keményítő meg lesz maga a cucc, amit mi pl. tápióka gyöngyként ismerünk.
Most, hogy már teljesen világos, soha nem megyek az Amazonas környékére semmilyen tudományos útra és egyben gasztrotúrára, gondoltam, ha már lehet itthon is kapni tápiókát, mégiscsak csinálnék pudingot.
De ez sem volt egy rövid projekt, merthogy folyton elfelejtettem venni, amikor olyan helyen jártam, amikor meg eszembe jutott és tök elveim ellenére átmentem a szemben  levő paleolit boltba, nem is ismerték, tehát vissza kellett zarándokolnom máshova.
Aztán tegnap Kati barátném jött (ő is élvezhette F. szomszéd kalandjait, mégis van összeköttetés a poszt első és második fele között), gondoltam, ez a legjobb alkalom, hogy tápióka pudingot csináljak, jobban el tudom adni a családnak a cuccot vendéggel, mint csak úgy magában.
Egyébként amikor ekkora feneket kerítek valami új kajának, akkor simán veszik az akadályt, sőt ezt kifejezetten szerették.
TÁPIÓKA PUDING EPRES-MEGGYES SZÓSSZAL
A pudinghoz:
100 g tápióka gyöngy
400 ml kókusztej
300 ml víz
2 ek méz
½ rúd vanília felhasítva
A szószhoz:
200 g meggy magozva
150 g eper
2 ek méz
½ tk vaníliapaszta
½ tonkabab
2 tekerésnyi bors
1 ek rózsavíz
100 ml víz
1 tk keményítő
A tápióka gyöngyöt kétszeres vízben beáztatjuk 15 percre, majd leszűrjük és edénybe tesszük. Ráöntjük a kókusztejet, a vizet, hozzáadjuk a felhasított vaníliát és addig főzzük, míg a gyöngyök megdagadnak és átlátszók lesznek. Nem néztem az időt, de kb. olyan 15 perc volt. Nagyjából puding sűrűségű lesz, lehet azonnal poharakba vagy tálakba kanalazni és lehűteni, a vaníliarudat előbb vegyük ki.
A szószhoz a gyümölcsöket felforraljuk a mézzel, a vaníliával és a reszelt tonkababbal, a keményítőt kikeverjük a vízzel, ezzel sűrítjük be a szószt. Lehúzzuk a tűzről, hagyjuk langyosra hűlni, belekeverjük a rózsavizet és a puding tetejére öntjük, hűtőbe tesszük tálalásig.
Advertisements

Meggy, miegyéb

A kölcsönkertünkben vannak meggyfák többek között, nem is egyszerre érnek, ami persze tök jó, mert belátható mennyiségű meggy van egyszerre, nem kell megőszülni a magozásban. Szombaton leszedtük az éppen megérő adagot.

Van egyébként sárgabarack is, arról egy marha nagy ágat letört az egyik vihar, de még így is maradt rajta rengeteg. A diófa szegény nem olyan szép, viszont egészen sok van rajta ahhoz képest, milyen fákat látok mindenfelé, és lesz mandula is jócskán.

Sajnos ez a később érő megy nem olyan ízes, mint a két héttel ezelőtti, de azért ezzel-azzal fel lehet javítani. Pl. balzsamecettel, vörösbor ehhez a meglehetősen fanyar és kissé még talán kesernyés gyümölcshöz nem jó. A tonkabab a meggyhez szerintem kötelező, nem maradhatott ki az sem.
Lett torta meg dzsem is.

MEGGYES TORTA
A tortához:
125 g vaj
60 g napraforgóolaj
150 ml hideg víz
125 g nádcukor
50 g kókuszvirágcukot
1 tk vaníliapaszta
125 ml tejfol
2 db tojás
200 g liszt
42 g kakaópor
1 tk sütőpor
½ tk szódabikarbóna
1 csipet só
A krémhez:
250 g kimagozott meggy
100 g nádcukor
1 db tonkabab
½ tk vaníliapaszta
2 ek balzsamecet
100 ml víz
2 ek zselatinpor
250 g mascarpone
250 ml tejszín
jó adag csokoládéforgács a tetejére
A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra, egy 23 cm-es kapcsos kerek tortaformát kikenünk vajjal.
A vajat megolvasztjuk, hozzáadjuk az olajat, a vizet, a cukrot és a vaníliát, majd habverővel simára keverjük, a cukor olvadjon el.
Hozzáadjuk a tojásokat és a tejfölt, ezekkel is simára keverjük.
Egy tálba szitáljuk a lisztet és a kakaóport, hozzáadjuk a sütőport, a szódabikarbónát és a sót, majd a vajas-olajos krémhez keverjük.
A masszát az előkészített tortaformába öntjük, betesszük a meleg sütőbe és 45 perc alatt készre sütjük (tűpróba).
Ha a torta kész, kivesszük a sütőből, hagyjuk a formában kb. 10 percig hűlni, majd tálra tesszük, kihűtjük, két lapba vágjuk.
A krémhez egy edényben összekeverjük a meggyet a cukorral, de a cukorból előbb vegyünk el 2 ek-lal.
Hagyjuk állni a meggyet legalább 20 percig, majd reszeljük bele a tonkababot, adjuk hozzá a vaníliát és tegyük a tűzre, forraljuk fel, ekkor adjuk hozzá a balzsamecetet, rottyantsunk rajta párat, míg az ecet ereje elmegy, aztán húzzuk le a tűzről.
Közben a vízbe áztassuk be a zselatint pár percre, aztán adjuk a még meleg meggyhez, keverjük el alaposan, hűtsük ki. Aztán tegyük a hűtőbe, ellenőrizzük időről időre, hogy elkezdett-e már megdermedni, mindig keverjük át, hogy majd a krémben ne legyenek kis piros csomók.
A mascarponét keverjük ki 1 ek cukorral, a tejszínbe szintén keverjünk 1 ek cukrot és verjük nem túl kemény habbá, majd óvatosan keverjük a mascarponéhoz. Ha a meggyes cucc kihűlt és elkezd zselésedni, adjuk a mascarponés krémhez, keverjük simára.
Állítsuk össze a tortát: az alsó tésztalap köré tegyünk egy tortakarikát, simítsuk rá a krém felét, rakjuk rá a másik tésztalapot, erre pedig a krém másik felét tegyük. Tegyük be a hűtőbe legalább 2 órára.
Ezután vegyük ki, távolítsuk el a tortakarikát, és a torta tetejét bőven szórjuk meg étcsokoládéból készül forgácsokkal.
És sikerült az év legbénább fotóját is megcsinálni, botrányosan fújt a szél, vitt mindent, a csokiforgácsot is.
A dzsemhez a meggyet kimagozzuk, tisztán kimérünk 3 kg-ot egy nagyobb edényben lecukrozzuk 750 g cukorral, hagyjuk jó 1/2 órát állni, aztán feltesszük a tűzre, beleteszünk 1 db felhasított vaníliát és belereszelünk 2 db tonkababot, felforraljuk.
Két tasak 3:1-ben zselésítőt kevés cukorral elkeverünk, majd a gyümölcshöz adjuk állandó kevergetés mellett. Hagyjuk a dzsemet forrni kb 20 percig, hozzáadunk 60-75 ml balzsamecetet, forraljuk még pár percig, míg az ecet ereje elmegy.
Forrón kis üvegekbe töltjük, az üvegeket lezárjuk és pár percre a tetejükre állítjuk.

Cékla, meggy, VKF!

Az van, hogy lett egy szuper mixerem. Innentől kezdve nincs megállás a fagyik, sorbet-k és graniták terén. Bár nem mondom, hogy egy jó fagyigépet nem bírnék, de az majd a következő lesz… Vagy nem.
Aztán van itt ez a 43. VKF!, Reni jeges cuccokat vár a nyárra való tekintettel.
És ilyen az, amikor a kereslet és a kínálat találkozik. Mármint egyfelől neki van ilyenekre kereslete, ami nekem meg az inspiráció kínálata. Másfelől meg én kerestem a témát, hogy használhassam az új cuccot.

Volt itthon egy jó nagy darab cékla, amit már régóta nézegettem a hűtőben, hogy mit is kéne kezdeni vele. Miután az egész nagyjából ½ kg volt, alaposan meg kellett fontolni, ugyanis nagyjából mindenhez sok vagy mindenhez kevés volt.
Na de, ha keverem valamivel? Per meggyel? És még így is megmaradt a fele. Nem gond, már úgy nagyjából tudom, mi lesz vele, az a fél is egy kísérlet alanya lesz.

MEGGYES CÉKLAFAGYLALT

250 g főtt cékla
200 g meggy magozva
1 ek koriandermag
⅓ tk fahéj
3 ek narancsvirágméz
150 ml tejszín
1 ek narancsvirágvíz

A céklát megmostam és egyben főztem meg kuktában alacsony hőmérsékleten. Meghámoztam, kis kockákra vágtam, aztán a felét a kimagozott meggyel együtt egy műanyag tálcán szétterítve beraktam a mélyhűtőbe, hogy megfagyjon.
A koriandert száraz serpenyőben megpirítottam – nem is igazán pirítottam, csak addig melegítettem, míg a magok elkezdtek kicsit mocorogni és felszállt az illata. Aztán mozsárban megtörtem.
Egy magas falú edénybe szórtam a fagyott céklát és meggyet, hozzáadtam mindent, majd a mixerrel krémesre törtem-kevertem.
Két evőkanál segítségével formáztam meg a fagyit, úgy tálaltam azonnal, szórtam rá még egy csipet tört koriandert.

 

Gyereknapi grillezés nem gyereknapon és egy kis szolg. közl.

Először is letudom a szolgálati közleményt.
Mint nyilvánvaló, megint dizájnváltás történt. Kicsit lelkifurdám volt, hogy lecserélem a kedvenc blogdizájnerem sablonját, de már untam, hogy olyan sötét a blog, és úgy veszem észre, hiába várok a Gisele által pár hónappal ezelőtt beígért új template-re. Nyilván, ha lenne 200+ dollárom erre, akkor aztán nem kéne várakoznom egy percet se. Remélem, valami világos fagyis pasztellszínű és vicces darab lesz.
A másik fontos dolog pedig az, hogy mostantól ki lehet nyomtatni a recepteket a minden poszt végén található két (nyomtató és PDF ikon) kis gomb segítségével. Bármelyikre rákattintva szerkeszthető a szöveg, a felesleges locsifecsit, ami nem tartozik közvetlenül a recepthez, ki lehet törölni.
Ja, és továbbra is lehet rajongani a fészbukon, sőt egy kis gomb segítségével – szintén a posztok alatt található – azonnal meg is lehet osztani a saját oldalakon az esetlegesen tetsző irományokat.

Tegnap gyereknapi grillezés volt nálunk délután. Kizárólag felnőtt résztvevőkkel.
De még jó, hogy tegnapra szerveztük, ugyanis ma megint elképesztő idő volt errefelé. Elmászkáltam ide-oda – kertészet, csatos üveg beszerzés stb. – és hazafelé 20 percet álltam Törökbálintnál egy felüljáró alatt az M7-n, mert különben szétverte volna a kocsit a nagyjából fél diónyi nagyságú jég. Ami viszont annál is szerencsésebb része a történetnek – mint hogy pont abban a percben értem a felüljáróhoz, amikor elkezdett záporozni a jég –  az az, hogy nálunk közvetlenül nem volt, „csak” jó nagy eső. Amikor hazaértem, míg feljöttem a garázsból a házig, konkrétan bőrig áztam esernyővel a kezemben. A lépcsőn vízesésként hömpölygött a víz, bokáig ért, keresztül a szandálomon, mit mondjak, remek érzés volt.
A barátnőméknél, akik nagyjából 5 percre vannak tőlünk kocsival, lapátolni kellett a jeget a teraszról meg a szomszédainak segített odaszervezni a tűzoltókat, hogy ugyan szivattyúzzák már ki a vizet a garázsaikból meg a pincéikből. Ők is meg mi is dombon lakunk, így nem áll meg a víz szerencsére. Meg ugye egyikünknél sincs mélyebben az utcaszintnél a garázs.

Szóval tegnap délelőtt kicsit lehetett végre dolgozni a kertben, elég jó idő volt hozzá, így sikerült kiegyelni a mángoldot, ami nagyon jól jött a délutáni grillezett húsokhoz köret formájában. Még nagyon zsenge volt a mángold, de direkt nem akartam addig kiszedegetni az ágyásból a felesleget, míg valamennyire ehető méretűre nem nőnek. Mondjuk, a gazok burjánzása kicsit kiborító, a csigák meg hihetetlen számban tenyésznek.

TEJSZÍNES MÁNGOLD
1 kg mángold
1 ek vaj
3-4 gerezd fokhagyma
só, bors
150 ml tejszín
2 ek fenyőmag

Egy serpenyőben felforrósítottam a vajat, ráraktam a finomra aprított fokhagymát és kicsit pároltam.
Közben egy kis serpenyőben szárazon aranyszínűre pirítottam a fenyőmagot.
A mángoldot alapos mosás és lcsepegtetés után durvára vágtam, rádobtam a vajra, összekavartam, sóztam és borsoztam, majd az edényre rátettem a fedőt.
2-3 perc után levettem, addigra a mángold össze is esett, levet eresztett. Ráöntöttem a tejszínt és magas hőmérsékleten beforraltam.
Tálaláskor megszórtam a pirított fenyőmaggal.

És ha már gyereknap meg társaság, sütemény is kell ugye. Nem nagyon volt ötletem, mi legyen a süti. De szerencsére valami után kotorászva a mélyhűtőben felfedeztem, hogy van még egy rakat meggy szépen dobozokba rakva tavalyról. Nyilván a motivált felejtés miatt nem emlékeztem rá, amit a tavalyi meggy mizéria váltott ki bennem, nagyon herótom volt már a majdnem egy hetesre nyúló magozástól.

MEGGYES LEPÉNY
A tésztához:
500 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
100 g finomliszt
11 g száritott élesztő
1 csipet só
100 g vaj
250 ml tej
70 g nádcukor
1 db tojás
A tetejére:
1 kg meggy – magozva
130 g nádcukor
1 tasak Bourbon vaníliás cukor
1 tk fahéj
80 g amaretti
80 g szeletelt mandula

A tésztához a lisztet egy tálban összekevertem az élesztővel és a sóval. A tejet felmelegítettem a vajjal együtt, belekevrtem a cukrot és a tojást, majd a liszthez adtam. Kidagasztottam és letakarva meleg helyen hagytam kelni 1 órát.
A sütőt 195 °C-ra előmelegítettem.
Ezután enyhén lisztezett felületen nagyjából ½ cm vastagra nyújtottam és a sütőpapírral bélelt tepsibe raktam úgy, hogy a széleit visszahajtottam. Rászórtam a kézzel összetört amarettit, sűrűn kiraktam a meggyel, egyenletesen elosztottam rajta a vaníliás cukorral és a fahéjjal elkevert cukrot, megszórtam a mandulával, majd 50 percet sütöttem.